2008. január 3., csütörtök

Zseb Linux:)

Kicsit nehézkesen indul az idei év, nehéz legyőznöm a rám telepedett lustaságot, de mindent elkövetek!:)

Idei első projektként:) elkezdtem "mini" Linux terjesztéseket tesztelni pusztán felhasználói szemmel. Néhány egyszerű követelményt állítottam fel, melyek a következők:


  • Grafikus kezelőfelület
  • Képes legyen futni USB "kulcsról" is
  • Használható legyen egy Noé bárkájából származó gépen
Kétféle masinán próbálkoztam. Az egyik egy még ma is elfogadható konfig, (az én gépem:)):
AthlonXP 1800+, 1GB RAM, ATI9600 grafikus kártya
A másikat egy időutazás alkalmával szereztem be:):
PII 350 Mhz, 128 MB RAM, ATI mach32 grafikus kártya

Az első áldozat a Knoppix alapú Damn Small Linux, melyet neveznek még DSL-nek, vagy DSLinux-nak is. Távoli ősei között fellelhetjük a Debiant, hiszen a Knoppix erre épül. Különlegessége hogy mindössze egy nem egészen 50 MB-os iso fájlt kell letölteni, mely tartalmaz minden szükséges csomagot. Fel lehet telepíteni akár egy 64 MB méretű flash memóriára is, melyet aztán könnyen zsebre vághatunk!

A letöltött ISO-t kiírtam egy CD-re, mely természetesen ezután alkalmas a számítógép indítására. A BIOS-ban be kell állítani a CD-ről történő bootolás lehetőségét, vagy a gép bekapcsolása után a megfelelő billentyű(F9, F10, F11) lenyomásával előcsalhatjuk a boot-managert, és innen kiválasztjuk a CD-t.
Először a nagyobb konfigban teszem próbára.

Miután felpörög a CD, és elindul a DSL, egy csinos kis üdvözlőképernyő fogad.
Itt megadhatunk Különböző indítási paramétereket, melyekkel befolyásolhatjuk a hardverfelismerés menetét, de mivel ez kihagyható, ezért most csak egy sima enterrel lépünk tovább.
Elindul a Linux betöltése, és már most látszik hogy a hardverek detektálása a rendszer erősségei közé tartozik.
Azonnal indítja az X-et, sajnos nincs lehetőségünk parancssoros módban indulni, vagy csak én nem tudom a módját. Alapértelmezett ablakkezelő a Fluxbox, melyet meglepő gyorsasággal pakolt ki a monitoromra. A Fluxbox-nak külön örülök, hiszen már régen terveztem a kipróbálását. Nagyon szép a felület, megnyerő a sötét skin, és a kezelhetősége is meglehetősen rugalmas. Gondosan összeválogatott programok egész arzenálját találjuk, melyek kiválasztásánál úgy tűnik fontos szempont volt a gyors működés. Komolyan mondom, nagyon meggyőző!


Sajnos az ősi konfiguráción már nem volt felhőtlen az örömöm. A sebesség ugyan itt is meglepően gyors volt, viszont a Fluxbox már problémát jelentett. Betölti ugyan az X-et, de ahogy az ablakkezelő kinéz, azt nem kívánom senkinek!
Nem is sikerült beállítanom, igaz túl sok időt nem szántam rá. Valószínűleg a videokártya nincs az ínyére. Mindenképpen ki akarom próbálni másik kártyával, mert szerintem egyébként ezen a gépen is jól muzsikálna!


Nosza, lássuk hogyan boldogulunk a Pen Drive-val!
A CD-ről futó rendszer könnyedén telepíthetjük menüből akár vinyóra, akár Pen-re. Flash memórián kialakít két partíciót, egyet a boot-nak, egyet a OS-nek. Ezután felmásolja a szükséges fájlokat, majd telepíti a boot-managert. Választhatunk a Lilo és a Grub között, kinek mi a színpatikus. Néhány perc az egész, nagyon frappánsan működött!
Akinek a gépe tud USB-ről bootolni, az szerencsés. Sajnos nekem nincs erre lehetőségem, de azért nincs minden veszve, hiszen letölthető floppy image, melyet a hajlékony lemezre másolva(dd if=bootfloppy.img of=/dev/fd0) megoldható a dolog. Elvileg. Nálam sajna ez így nem működött.:(

Mindent összevetve ez egy meglepően sokoldalú, átgondolt, és rugalmas rendszer, melyet ajánlok mindenkinek aki viszonylag régi géppel rendelkezik, vagy aki vágyik némi változatosságra.

Szeretném megkérni azokat akik használják a DSL-t, és nem lusták megosztani velem pár infót, hogy írjanak nekem vagy ide, vagy erre a címre: patya@root.hu

Letölthető innen!

10 megjegyzés:

  1. hello naon jo dolgokat irsz elore szeretnem megkoszoni a segitsegedet amiket irtal azokat tobbe kevesbe sikerult meg csinalnom

    de a kerdesem az h. hogyan tudom meg csinalni hogy egy live rendszert atdobjak a 2gb pendrivejomra es azt tudjam minden hol hasznalni

    koszi

    VálaszTörlés
  2. Először is köszönöm az elismerő szavakat!

    A legtöbb live CD-s rendszer áthelyezhető PEN Drive-ra minden nehézség nélkül, ilyen pl. a bejegyzésben leírt DSL-Linux is. Ezeket elindítani azonban csak olyan gépen lehet, amely támogatja az USB eszközről történő bootolást. Egyébként az utóbbi években kiadott alaplapok szinte kivétel nélkül támogatják.
    A DSL-Linuxról leírtam hogyan tehetjük Pen -re, de tervezem még néhány hasonló rendszer bemutatását. (SLAX, Flash Linux)
    Kis türelem és mindent megtudsz!:)

    VálaszTörlés
  3. Amennyire én tudom szinte bármilyen Linux disztrót fel lehet telepíteni pendrive-ra. (a Mandriva külön árulja is a saját rendszerét pendrive-ra optimalizálva)

    Egyébként nagyon jó, hogy ilyesmiről is írsz, legalább nem kell tesztelnem, igaz jelenleg nincsen is flash-em. Az ilyen cuccok azért is jók, mert lehet a Win-es haverok előtt villogni, hogy a Linux még ilyet is tud. :)

    VálaszTörlés
  4. SPétör UHU-Linux blogja2008. január 4. 17:50

    Mármegintlemaradtam! :-)
    Pont az volt az első gondolatom, amit evenorbi leírt.
    Már gondolkodtam rajta, hogy próbálozok a pendrive-os linux témával, de volt más dolgom.
    Szóval én is örülök, ha HP kitaposod az utat előttünk!
    :-)
    SP

    VálaszTörlés
  5. Örülök hogy tetszik a téma! Elég macerás, de ígérem nem hagyom abba, és még pár "picur" Linuxot kipróbálok, és megosztom veletek a tapasztalataimat.:)
    HP

    VálaszTörlés
  6. Hello. Ha a p3asod noe barkajabol szarmazik, akkor az en p1(150mhz)/32Mb EDO ram-os geepen jo indulattal is oskovulet. Megis fut rajta egy dsl. Igaz, felejtsuk el a grafikus feluletet (amit indulaskor az f2 megnyomasa utani "dsl 2" beirasaval oldod meg) (lasd: runlevel 2).
    Szoval sehol egy flux box meg ilyenek, de fut egy ftp szerver egy ssh szerver, es egy http szerver, ami ugyancsak benne van a csomagban. igaz az ftp a legbutabb, a monkey-ban nincs php meg mysql meg ilyenek. pl php-t nem tudsz instalalni ra, mert nincs gcc... szoval, amire hasznalni szeretnem, nem a legjobb valasztas, de megis exotikus erzes, egy ilyen geepen futtatni ilyen kornyezetet.

    VálaszTörlés
  7. Ez tényleg klassz! Ilyenkor vagyok igazán büszke a Linuxra. Erre csak egy pingvin képes:)

    VálaszTörlés
  8. Szia
    van nekem 1 gigás particiom a vinyón és felszerteném rá rakni a dsl linuxot, (ha nem elég akor feláldozom a xubimat, 20 gigás partició). Na zehát nem tudo hogy kezdjek hozzá mert az ubuntukat tudtam telepíteni 1szerűen a grafikus telepítőjükke. Van egy 3ik particióm is de annak nem szabad baja esnie tehát félek hogy elrontok valamit telelpítés közben.
    Tudsz tanácsot adni hogy hogyan kéne felrakom?

    VálaszTörlés
  9. Na annyit sikerült kivennem a leírásból ami cd-ről bootolás után bejön egy ablakban hogy hogy kell elindítani a telepítést, de sajnos nem tudom hogy hogy vannak ezek a had1-2-3 stb dolgok, tehát van a vinyó elején egy xubi és azt szeretném dsl-re lecserélni de nem tudom hogyan kell a particiókkal bánni, a 13 gigás particiónak nem szabad sérülni http://kepfeltolto.hu/i/?98286
    Nagyon hálás lennék ha tudnál segíteni.

    VálaszTörlés
  10. Szia Ádám!

    A DSL könnyen telepíthető grafikus keretprogramból is. Először indíts el a live cd-t, hagyd felállni róla a rendszert. Ha fut az X, akkor az alkalmazások menüben valahol van egy menüpont, ami indítja a telepítőt. Sajnos a pontos helyre nem emlékszem, elég régen volt DSL a gépemen.
    A partíciók nem olyan mágikusak, nem kell megijedni tőlük.
    Több módon is azonosíthatod őket. Egyrészt a GParted kiírja a számukat(sda1, sda2, stb.), ami elvileg nem változik, de én a biztonság kedvéért fel szoktam írni a pontos méreteket is, így már tuti az azonosítás.
    Kell majd a telepítéshez egy "/" partíció, és egy "SWAP" partíció. Ezeket már létrehozta az ubi, úgyhogy elég ezeket megadnod majd.

    Ha nem világos valami, írj bátra, akár a főoldalon található email címemre is!

    HP

    VálaszTörlés