2017. február 14., kedd

Mageia 5.1 GNOME

Néhány hónappal ezelőtt mutattam be az OpenMandriva disztribúciót, ami nagyjából a Mageia "kistestvérének" tudható be. Aki lemaradt az előzményekről, annak nagyvonalakban annyit, hogy a Mandriva "halálával" keletkezett űrt a Mageia és az OpenMandriva töltötte be. Valahol ott kullog még a PCLinuxOS is, azonban az utóbbi években eléggé saját utat jár be. Annak utánajártam, hogy az OpenMandriva mögött sokkal kisebb a fejlesztőcsapat, így csomagok és egyéb újdonságok is lassabban jutnak el a felhasználókhoz. Ennél fogva érdemesebb talán a Mageiát használni. Akinek meg az "atom stabil" disztribúció kell, az válassza a PCLinuxot.

Mageia 5 telepítése


A Mageia alapból két verzióban elérhető, KDE és GNOME. Ebből az utóbbi választottam. Több asztali környezetet is támogat, azonban ezeket csak utólag lehet telepíteni.  
Miután letöltöttem a lemezképet betöltöttem a rendszert. Kék háttér és a jópofa Mageia logó/felirat fogad minket.


Még mielőtt betöltene a Live rendszer, még meg kell adni milyen nyelven kívánjuk használni a rendszert.

Licenc elfogadása.


Időzóna kiválasztása.



Billentyűzet kiosztás.





Nem sokat időztem el a Live rendszerben, elindítottam a telepítő varázslót.


Most nem variáltam az egyedi particionálással, töröltem a lemezt.


Az, hogy a telepítés közben nincs semmi változás a folyamatjelző csík fölött, az egészen enyhe kifejezés. Konkrétan csak ezt az egy képet nézhetjük végig, meg alul a folyamatjelzőt. Szoktam írni, hogy sokkal jobban ki lehetne használni ezeket a felületeket a disztribúció reklámozására.


Már a vége felé járunk, a nem használt csomagokat eltávolíthatjuk.


Rendszerbetöltő beállítások. Megadhatunk jelszót, ha növelni akarjuk a biztonságot, illetve belenyúlhatunk a boot sorrendbe. Alapértelmezetten 10mp-et vár mielőtt betölti az adott operációs rendszert (ha több is van), ezen is lehet módosítani.



Még bizonyos csomagok letöltődnek, bár nekem itt hibát írt ki.


A telepítés sikeres volt, jöhet a reboot. Nekem a telepítés csak pár percet vett igénybe, pedig nem egy erőművön dolgozom.




Mageia használat közben


Reboot után még mindig nem tudjuk használatba venni a gépet, mert létre kell hozni egy felhasználói fiókot. Csak a szokásos dolgokat kéri: root, jelszó, valódi név, felhasználói név, jelszó.


Login screen. Jelszó megadása után beljebb léphetünk egy szintet. Azért elfért volna valami kellemes háttér, de aki a minimalista dolgokat szereti, annak biztosan megfelel ez az egyhangú szürke háttér. A bejelentkezés melletti fogaskerékre kattintva csalható elő az asztali környezet kiválasztása.




Apró figyelmesség a fejlesztőktől ez az összefoglaló képernyő, ahonnan elérhetünk néhány beállítást, telepíthetünk szoftvereket, jellemzést kaphatunk a csomagok közötti különbségről (pl. free, non-free). Új telepítés esetén érdemes végigmenni a felkínált menükön, és amit lehet már itt elvégezni. Később, ha nincs szükség az üdvözlő képernyőre, akkor ki kell venni a jelölő négyzetből a pipát.







Az asztalon balra a gyorsindító, középen (jelen esetben) a telepített programok/alkalmazások érhetők el. Lent kiválaszthatjuk, hogy csak a leggyakoribbak látszódjanak, vagy minden. Megjegyzem, nincs túl sok program előre telepítve, de a csomagkezelőből bővíthetők az alkalmazások. A programok fölött keresni tudunk. Fent látható a tálca.





A Mageia Vezérlőközpontban szinte minden beállítást elintézhetünk. Itt van a szoftverkezelés, hardver, hálózat és internet, rendszer, hálózati fájlmegosztás, helyi lemezek, biztonság, rendszerindítás. Elég sok disztribúciót teszteltem már, de őszintén szólva ez tetszett a legjobban.











Nem lehet elmenni a "Hangolások" mellett sem. Ez nem más, mint beállítások részletesen. Itt az egyes dolgokat rendkívül részletesen beállíthatunk. A képen éppen az ablak beállításai látszódnak. Itt az ablak gombjaitól elkezdve az egér kattintásig elég sok minden megtalálható. 




A grafikus csomagkezelőt egyszerűen csak Szoftverkezelésnek nevezték el.Bal, oldalt láthatók a különböző kategóriák, jobb oldalt a felső sávban pedig a kategória csomagjai láthatók. Leszűrhetjük a csomagokat úgy, hogy mutasson mindent, vagy csak pl. a grafikus felülettel rendelkezőket.


Próbaként telepítettem a Chromiumot, és egész gyorsan lefutott a folyamat. Aki azt gondolja, hogy az urpmi lassú, az téved.


Az adatforrások részletesen beállíthatók, akár a fejlesztői csomagokat is engedélyezhetjük. Persze ezzel nem árt óvatosan bánni. Ami viszont kötelező, az a Tainted tároló a non-free és multimédiás csomagok miatt.


Ahogyan az egy frissen telepített disztribúciónál lenni szokott - kivéve, ha telepítés közben ezt is elvégzi - elég sok frissítés rendelkezésünkre áll.



Adatforrások frissítése.



Vélemény


Meglehetősen régen használtam már Mandriva alapú/utód disztribúciót, illetve néhány hónapja próbáltam az OpenMandrivát. Nos, a Mageia sem időzött túl sokáig a gépemen, de ennyi idő alatt is kellemes benyomást tett rám. Azt kell mondjam, aki kezdőként valamilyen disztribúción töri a fejét, annak nem kell sokáig keresgélnie. Habár nem ubuntu/debian alapokkal rendelkezik, mégsem kell szégyenkeznie. Nézzük akkor az előnyeit (hátrányát nem nagyon találtam):

  • A telepítője szinte a Next-Next, Finish-el egyenértékű. Mindent részletesen kiír, nagyot nem lehet hibázni. Aki más oprendszer mellé telepíti, annak kell figyelnie a particionálásnál, de azt meg a többi disztribúciónál is megtesszük. 
  • Bőséges csomagválasztékkal rendelkezik. 
  • Jó a hardver felismerése. (Nekem ATI kártya van a gépemben, és néhány disztribúció prüszkölni szokott emiatt. Persze minden megoldható...)
  • Kevés memóriával beéri, még virtuális gépben sem volt lassú. 
  • Gyors a csomagkezelője, talán majdnem annyira mint a pacman. Ez utóbbi félmondat szubjektív tapasztalat. 
  • Meglehetősen stabil, a rövid teszt alatt fagyást vagy elakadást nem tapasztaltam. Volt már olyan disztribúció nálam, aminek a telepítője összeomlott, vagy hibaüzenettel elszállt. 
  • Rendkívül jó a Vezérlő Központ. Szinte minden elintézhető innen.  
  • Hiba esetén a közösség gyorsan válaszol. 

Utánanéztem angol nyelvű leírásokban is a disztribúciónak, és ők sem nagyon írtak róla rosszat. Egy apróságot írtak, hogy videó közben nem volt hang. Ezt úgy oldották meg, hogy a Tainted könyvtárból felrakták a GStreamer ugly és bad csomagokat. Habár a Flasht egyre több helyen tiltják, de akinek mégis szüksége van rá, az már telepítés után az üdvözlő képernyőről pótolhatja. 
Amúgy biztosan van valamilyen magyar vonatkozása a disztribúciónak, mert a hivatalos honlap félig-meddig magyar. 

Száz szónak is egy a vége, érdemes kipróbálni, ennyit megérdemel. Habár most az Ubuntu/LinuxMint ami jobban fut, de Mageia-t sem temetném el.  

A disztribúció letölthető innen: https://www.mageia.org/hu/downloads/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése