2013. január 26., szombat

SuliX Professional 7-Diákoknak fejlesztve

SuliX bemutatása

A SuliX a maga nemében egyedülálló disztribúció, hiszen elsősorban iskoláknak és diákoknak lett kifejlesztve. Talán hasonló az Edubuntu, de azzal később szeretnék foglalkozni. A SuliXot az ULX Kft.  forgalmazza. Letölthető és meg is rendelhető néhány ezer forintért. Elérhető náluk a desktopra tervezett SuliX Professional 7 és Sulix szerver verziója is.

A disztribúció pályafutását 2003-ban kezdte, utoljára múlt év végén adtak ki újabb verziót. Alapját a Fedora aktuális kiadása adja, jelen esetben a 17-es. Azóta megjelent a Fedora 18-as is, de feltételezem nem rögtön történik meg a váltás magasabb verziószámra.
Alapértelmezetten GNOME-ot használ asztali környezetnek. E szerint Unity figyel vissza ránk használat közben. Iskolában telepítve csatlakozni tud a Sulixerverhez, azonban otthon is teljes értékű rendszerként lehet használni.

Rendszerkövetelményei a következők:

  • 20 Gb hely a merevlemezen
  • legalább 1 Gb memória
  • Pentium IV vagy Intel Atom N270 típusú processzor
  • 3D támogatással rendelkező grafikus kártya

A disztribúció honlapja jól felépített és könnyen áttekinthető. Még talán fiatalosnak is mondanám. Minden információ megtalálható ami szükséges. Külön szeretném kiemelni, hogy rendkívül részletes leírást kaphatunk a Sulix telepítésével és használatával kapcsolatban. Kevés helyen láttam ilyet. Külön készítettek leírást tanároknak, rendszergazdáknak és diákoknak. Úgy gondolom ennyi segítséggel nem lesz probléma a használata.


SuliX Professional telepítése


Ahogyan fentebb említettem a megrendelésen kívül van lehetőségünk a szükséges képfájlt.
Link: http://sulix.hu/letoltes/sulix-prof-telepito

Ha kiírtad lemezre, akkor csak be kell bootolni róla. Itt több lehetőség áll a rendelkezésedre. Ha semmi nincs a merevlemezen, akkor választhatod az automatikus telepítést. Meglévő Windows esetén válaszd a harmadik menüt. Gyakorlottabb felhasználók a haladóknak szóló részre kell kattintani. Mivel Fedora 17 az alapja, így a régi Anaconda lesz a segítségünkre.


Első lépésként megvizsgálja a merevlemezt és operációs rendszert, particiókat keres rajta. Ennek megfelelően változik a kiírás is. Mivel üres virtuális gépre telepítettem, ezt szóvá tette nekem a varázsló.



Amikor ezen túltettem magam, akkor meg kellett adnom egy root jelszót.



Elérkeztünk egy lényeges részhez, ez pedig a particionálás. Teljesen üres merevlemez esetén felhasználhatod az egészet. Válszthatsz egyéb lehetőségekből is.

Fájlrendszer létrehozása folyamatban van.



Végre elindult a telepítés folyamata. Mivel meglehetősen sok csomagot kellett telepíteni, így elég sokáig tartott a folyamat.



Már a vége felé járunk. GRUB telepítés folyamatban.


Végre vége. Már csak újra kell indítani gépet.  



Újraindítás után még vár ránk néhány utólagos beállítás. Elsőként el kell fogadni a licenc szerződést. Ezzel nem lesz probléma.



Fontos szakasz a felhasználói fiók létrehozása. Add meg az adatokat és tedd be a pipát a "Legyen adminisztrátori joga" részhez.


A dátum és idő résznél el kell döntened, hogy az időbeállítás UTC szerint menjen-e.

Most már be tudsz jelentkezni a felhasználó névvel és a jelszóval. A Sulix szerveres figyelmeztetés amiatt van, hogy nem iskolai gére lett telepítve. Mert hogy csak annál működik ez a funkció.


Elkezdtem kattintgatni az asztalon lévő ikonokra. A SuliX eszközök tartalma elég egyértelmű. Érdemes regisztrálni a disztribúció a saját honlapján. Csak néhány percet vesz igénybe.




SuliX használat közben

A menü felépítése a szokásos GNOME kinézet. Elég sok csomag alapból fel van telepítve, főleg tanulással kapcsolatos. Mert ez a disztribúció fő célja. Első ránézésre én csak KDE alapú oktatási csomagokkal találkoztam, magyar fejlesztéssel nem. Földrajztól a kémián át matematikáig sok minden megtalálható. Érdemes egy próbát tenni velük.
Van multimédia lejátszó, irodai csomag, stb.







Csomagkezelője kinézetén a magyar fejlesztők nem változtattak. A tárolók között megtalálható két extra is, ami a SuliX-al kapcsolatos. Szerencsére a többit sem tart sokáig aktiválni. Érdemes megtenni. Valószínűleg a SuliXerveres csak iskolában telepítve működik. Nekem saját gépen hibát jelzett.
Normál esetben az RPM Fusion tárolókat külön kell felvenni, mert a Fedora nem tartalmazza ezeket. Azonban szükség van rájuk, mert sok nonfree csomag meg csak itt található meg.



Néhány frissítés rögtön elérhető, melyek telepítése után újabbak jelennek meg. Persze ez a legtöbb friss telepítésnél így működik.



Most nem próbáltam ki a multimédiát és az egyéb funkciókat, mert valószínűleg működik.

Összességében tetszett a disztribúció és csak ajánlani tudom azoknak akik otthonra egy általánosnál jobban specifizált disztribúciót keresnek. Erőssége az oktatási csomagok tömkelege és a magyar fejlesztés.
Mindenki megtalálja a maga számára legjobb verziót vagy részt a diákoktól a rendszergazdákig. Rendkívül részletes dokumentáció és fórum, SuliXerverhez hozzáférők pedig online ürlapon is megoldást találhatnak felmerülő problémáikra.

Az iskolákban ahol még nem nyílt forráskódú operációs rendszert használnak megérne egy próbát a SuliX telepítése és pilot használata. Sajnos kell hozzá vas (memória), de csökkenteni lehetne a redmondiak szoftverétől való függőséget. Amennyiben nem használnak semmilyen specifikus programot.

SuliX megrendelhető itt: http://www.sulix.hu/szolgaltatasok/megrendeles
SuliX letölthető ingyen innen: http://www.sulix.hu/letoltes/sulix-prof-telepito

SuliX honlapja: http://sulix.hu/

5 megjegyzés:

  1. "A menü felépítése a szokásos Unity kinézet. "

    Szia! Nem ismerem a Sulix-ot, csak így ránézésre szerintem ez nem Unity hanem Gnome-shell...

    http://www.gnome.org/gnome-3/

    Nem tudok róla, hogy az Ubuntun kívül más is használná a Unity-t. Ha tévedek én kérek elnézést.

    VálaszTörlés
  2. Unity létezik Fedorára és Suse-ra is, de a SuliX-ban valóban nem az, hanem Gnome-Shell van.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a hozzászólásokat. :-) Javítottam.

    VálaszTörlés
  4. Még egy dolgot javasolnék módosításra, különös tekintettel arra, hogy cikk alapos és korrekt.
    A SuliX Professional bizony ingyenesen tölthető le bárki számára, szó nincs néhány ezer forintról. Ráadásul az iskolák a szerver verziót is elérhetik ingyenesen...

    VálaszTörlés
  5. Mi az iskolában használjuk a szerver és kliens verzióját a sulixnak. Én nagyon meg vagyok vele elégedve. A gyerekeknek először furcsa volt és mivel hozzá voltak szokva a windows-hoz ezért nem tetszett nekik. Egy fél év után teljesen megszokták, és tetszett nekik a sok előre telepített program, amivel játszhatnak és persze közben tanulnak is!
    Nem beszélve arról a könnyedségről, hogy a telepítése pofon egyszerű, nem kell tartományba léptetni a klienseket mert automatikusan megkeresi a szervert és csatlakozik, nincs bajom a vírusokkal és a licencekkel, hálózatból egyszerű a telepítése. Van egy csomó olyan funkció beleépítve ami megkönnyíti a munkát. Ha szükség van egy programra és nincs telepítve, általában beleteszik a következő frissítésbe. Ha frissítés van a gépen nem zaklatja a felhasználót ,hogy indítsa újra a gépet, vagy nem engedi kikapcsolni. A frissítést lehet központilag csinálni a klienseken akár otthonról is!
    Amikor windows-t használtunk szerver nélkül kész szenvedés volt a telepítés és több napba került.
    A sulix helpdesk kiváló, nekem nem volt még olyan, hogy egy órán belül ne válaszoltak vagy hívtak volna ha problémám volt.
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha megszokja valaki ezt a rendszert, akkor nem fog többé feltört verziójú windowst használni, hanem jogtiszta szabad szoftvert! Én már otthon is ezt használom! :)

    VálaszTörlés