2009. május 31., vasárnap

PC BSD és Én

Sokan tudják, hogy nagy linux fan vagyok, és hirdetem az "igét" ahol lehet. Már több disztribúciót kipróbáltam, és eddig megmaradtam az ubuntunál. Azt hiszem ennél könnyebben kezelhető rendszert nem nagyon találni. Nos, most azonban találkoztam valamivel ami talán felveheti a versenyt vele. Néhány hónappal ezelőtt volt egy bejegyzésem a PC BSD-ről. Akkor nem voltam elájulva tőle, mert kipróbáltam, de a bejelentkezésig sem jutottam el. Most kijött az újabb verziója, és úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. Virtualbox fel, telepítőt leszedtem, kipörköltem, és hajrá. Már a telepítő meglepett, mert teljesen ékes magyar nyelven szólalt meg. A telepítés kb. 30 percet vett igénybe, és annyira egyszerű volt, mintha ubuntut installáltam volna fel. Ez volt az első kellemes meglepetés. Közben hasznos infókat kaptam a bsd-ről.

Újraindítás után jött a képernyő beállítása, ez sem volt túl nehéz. Végre elindult az asztal. KDE felület fogadott, ami TELJESEN magyar volt. Újabb jó pont. Innen már nem ment nehezen a navigáció. A jobb alsó sarokban kaptam egy figyelmeztetést, hogy frissítések érhetők el. Mert hogy az internet is automatikusan ment... Tudtam plasmoidokat is felpakolni.

Kipróbáltam a telepítést is. Letöltöttem a delugét a pbi oldalról, és dupla katt. Mintha Windowsban lennék. Minden benne volt ami kellett. Nem volt extra függőség. Nem kaptam hibaüzenetet. Mindent bepakolt a programs könyvtárba. Egyszerű mint az ágyba....
Na szóval ismét piros pont.

Gondoltam megizzasztom egy kicsit. Nézzük megy-e a youtube. Hát ment. Meg a banki oldalam is. Újabb pont. Szóval nem győztem csodálkozni. Azt hiszem megérdemelte az újabb esélyt.
Még soha nem használtam BSD-t, de ez meglepett. A Free BSD telepítése nem jött össze. Persze nem is vagyok egy hardcore user.

Ami a lényeg, hogy kezdőknek is merem ajánlani. Ha máshogy nem először virtualbox alatt.
Van magyar honlapja is: http://pcbsd.mosfet.hu/
Wiki oldal: http://hu.wikipedia.org/wiki/PC-BSD
Hivatalos oldal: http://www.pcbsd.org/
Elérhető csomagok: http://www.pbidir.com/

Még folytatom a tesztelét, majd írok róla.

Néhány videó




PC BSD telepítése



2009. május 28., csütörtök

A tökéletes desktop-Linux Mint 7 (Gloria)

A Linux Mint ugyan nem ubuntu, de azért elég közeli rokonságban vannak. Már megvan a hatos verzió telepítési hogyanja, és most végre itt a soron következő is a Gloria. Nekem tetszik a neve. :-)
A cikkíró a következő programokat javasolja telepíteni. Szerintem tedd fel te is az egészet. Probléma nem lehet belőle.

Grafika:

  • The GIMP - free software replacement for Adobe Photoshop
  • F-Spot - full-featured personal photo management application for the GNOME desktop
  • Google Picasa - application for organizing and editing digital photos

Internet:

  • Firefox
  • Opera
  • Flash Player 10
  • FileZilla - multithreaded FTP client
  • Thunderbird - email and news client
  • Evolution - combines e-mail, calendar, address book, and task list management functions
  • aMule - P2P file sharing application
  • Transmission BitTorrent Client - Bittorrent client
  • Azureus/Vuze - Java Bittorrent client
  • Pidgin - multi-platform instant messaging client
  • Skype
  • Google Earth
  • Xchat IRC - IRC client

Iroda:

  • OpenOffice Writer - replacement for Microsoft Word
  • OpenOffice Calc - replacement for Microsoft Excel
  • Adobe Reader
  • GnuCash - double-entry book-keeping personal finance system, similar to Quicken
  • Scribus - open source desktop publishing (DTP) application

Hang és Video:

  • Amarok - audio player
  • Audacity - free, open source, cross platform digital audio editor
  • Banshee - audio player, can encode/decode various formats and synchronize music with Apple iPods
  • MPlayer - media player (video/audio), supports WMA
  • Rhythmbox Music Player - audio player, similar to Apple's iTunes, with support for iPods
  • gtkPod - software similar to Apple's iTunes, supports iPod, iPod nano, iPod shuffle, iPod photo, and iPod mini
  • XMMS - audio player similar to Winamp
  • dvd::rip - full featured DVD copy program
  • Kino - free digital video editor
  • Sound Juicer CD Extractor - CD ripping tool, supports various audio codecs
  • VLC Media Player - media player (video/audio)
  • Helix Player - media player, similar to the Real Player
  • Totem - media player (video/audio)
  • Xine - media player, supports various formats; can play DVDs
  • Brasero - CD/DVD burning program
  • K3B - CD/DVD burning program
  • Multimedia Codecs

Programozás:

  • KompoZer - WYSIWYG HTML editor, similar to Macromedia Dreamweaver, but not as feature-rich (yet)
  • Bluefish - text editor, suitable for many programming and markup languages
  • Quanta Plus - web development environment, including a WYSIWYG editor

Egyebek:

  • VirtualBox - lets you run your old Windows desktop as a virtual machine under your Linux desktop, so you don't have to entirely abandon Windows
  • TrueType fonts
  • Java
  • Read-/Write support for NTFS partitions

Az itt felsorolt programok elérhetők a Linux Mint tárolóiban.

Az alaprendszer telepítése

A rendszer telepítése meglehetősen egyszerű, mert nincs túl sok választási lehetőséged. A varázsló végigvezet a lépéseken. Kezdésnek töltsd le a legújabb kiadást innen: http://www.linuxmint.com/download.php írd ki egy lemezre és bootolj be róla.

A rendszer bebootol, és az operációs rendszer betöltődik a lemezről. Ekkor még semmi nem íródik rá a merevlemezre. Ennek az a nagy előnye, hogy ki tudod próbálni a mintet még telepítés előtt.

Így néz ki a mint asztal. Telepítéshez dupla katt a telepítő gombra.

Elindul a telepítő. Válaszd ki a nyelvet.

Válaszd ki az időzónát.

Válaszd ki a billentyűzet kiosztását, amennyiben szükséges.

Elérkeztünk a particionáláshoz. A legegyszerűbb, ha a teljes merevlemezt felhasználod. Ezt csak akkor tedd, ha másik operációs rendszer nincs telepítve.

Írd be a teljes neved, egy felhasználói nevet és egy jelszót.

A következő képernyő egy összegzés lesz a telepítésről. Kattints a telepítés gombra ha minden rendben van.

A rendszer telepítése folyamatban van. Légy türelemmel.

A telepítés végén újra kell indítani a gépet.

A Live CD kijelentkezik. A végén kijön a lemez, vedd ki és üss entert. Bootolj be a friss mentás rendszeredbe.

Elindul az új Linux Mint rendszer. Írd be a felhasználóneved és a jelszavad.

Az első bejelentkezés alkalmával a következő ablakot láthatod. Kattints a bezárásra.

Így néz ki az asztalod.



A rendszer frissítése

Amikor első alkalommal bejelentkezel, akkor a jobb alsó sarokban látni fogsz egy kis lakatot. Ez azt jelenti, hogy frissítések érhetők el. Nyisd meg a fő menüt, majd kattints a "minden alkalmazás" menüpontra.



A frissítések telepítéséhez navigálj el az Alkalmazások/Adminisztráció/Mint update menühöz.



Írd be a jelszavad.



A mint update kilistázza neked az elérhető frissítéseket. Kattints a telepítés gombra.



Frissítések letöltése és telepítése folyamatban van.





A frissítések befejeztével bezárhatod az ablakot.



A kis lakat alul most zárva van, vagyis a rendszered naprakész.

Flash player

A Linux Mint 7 alapból telepíti a macromedia flash playert. Amennyiben szeretnéd leellenőrizni, akkor indíts el egy Firefoxot, majd írd be a címsorba: about:plugins A Firefox kilistázza neked az elérhető beépülőket. Látnod kell a flash playert is.



Nvidia/Ati meghajtó szoftverek

Ha nvidia vagy ati kártyád van, és szeretnéd használni a 3D-s efekteket, akkor telepítened kell a szükséges meghajtó szoftvert. Ehhez el kell indítanod az eszközmeghajtó szolgáltatást. Rendszer/Adminisztráció/Eszközmeghajtók



Szoftverek hozzáadása

Szoftverek telepítéséhez indítsd el a Synaptic csomagkezelőt. Rendszer/Adminisztráció/Synaptic



A Synapticon belül tudsz szoftvereket telepíteni. Használhatod a gyorskereső funkciót is egy csomag megtalálásához.
Válaszd ki a cikk elején felsorolt csomagokat telepítésre.



Úgy tudsz telepíteni, hogy duplán kattintasz a csomag nevére, és a listából kiválasztod hogy kijelölés telepítésre.



Ha a csomagnak függősége van, akkor azt is fel kell telepíteni. Kattints a kijelölés gombra.



Miután minden csomagot kijelöltél, kattints az alkalmaz gombra.



Erősítsd meg a választásod.



A csomagok letöltése és telepítése folyamatban van.



Néhány csomagnál el kell fogadni a licencet is.



A telepítés folytatódik.



Hasonló üzenetekkel is találkozhatsz. Kattints a tovább gombra.




A csomagok telepítése után bezárhatod az ablakot.


Majd kiléphetsz a telepítőből.



A virtualbox telepítésének befejezéséhez hozzá kell magad adnod a Virtualboxot futtatók csoportjához. Indítsd el a terminált és



sudo usermod -G vboxusers -a ragazzo

Forrás: http://www.howtoforge.com/the-perfect-desktop-linux-mint-7-gloria

2009. május 25., hétfő

Compiz Fusion engedélyezése Ubuntu 9.04 desktopon (Nvidia GeForce FX 5200)

A 3D-s csili-vili efektekhez természetesen szükséges egy olyan videókártya, ami képes a 3D-s gyorsításra. A cikkíró A GeForce FX5200-as változatot használta.

Nvidia driverek engedélyezése

A 3D efektek használatához telepítve kell lenni a hardware drivers programnak. Ezt elindíthatod a Rendszer/Adminisztráció/Eszközmeghajtók menü alól.



Az eszközmgehajtók párbszédablaka figyelmeztet, hogy elérhetők meghajtó programok a kártyádhoz. Kattints az aktiválás gombra a telepítésükhöz.



Írd be a jelszavad.



Ezután az Nvidia driver letöltődik és feltelepül a gépedre.



Az eszközmeghajtók figyelmeztet arra, hogy újra kell indítani a gépet a beállítások aktiválásához.



Indítsd újra a gépet.



Újra indítás után már használhatod az Nvidia által nyújtott asztali efekteket.

Compizconfig menedzser telepítése

Indítsd el a synapticot. Rendszer/Adminisztráció/Synaptic csomagkezelő



Válaszd ki simple-ccsm csomagot, és telepítsd fel.



Compiz Fusion beállítása

Rendszer/Beállítások/Megjelenés



Válaszd ki az egyénit a megjelenés menüből. A compiz beállításaihoz még a mellete lévő beállítások gombra kell kattintani.



... vagy Rendszer/Beállítások/Compizconfig beállító menedzser



Elindul a compiz beállító panelje. Tetszés szerint beállíthatod magadnak a dolgokat.



Néhány képernyőkép



Forrás: http://www.howtoforge.com/enabling-compiz-fusion-on-an-ubuntu-9.04-desktop-nvidia-geforce-fx-5200