2013. augusztus 6., kedd

PCLinuxOS MATE-val keverve

Most van az, hogy túl sokat nem szeretnék hozzáfűzni a disztribúcióhoz, hiszen korábban már többször is szót ejtettem róla. Persze az alapokon azért végigmegyek. Azért vágtam bele, mert hajtott a kíváncsiság, hogy ebben a formációban milyen lehet. Lássunk hozzá!

A disztribúciót .torrent fájlban lehet letölteni innen.
"Bepakoltam" a virtuális gépbe és elindítottam. Közben ki kellett választanom a billentyűzet kiosztást.



Íme az asztal.  Meglepő módon itt is a zöld szín dominál. :-)
Most nem időztem el rajta, inkább elindítottam a varázslót. Egy komor arcú pingvin varázsló nézett vissza rám.



Kiválasztottam a teljes lemezt, mert nagyon nincs mit vesztenem. Persze élesben ezt nem biztos, hogy meg lehet csinálni.


Természetesen kaptam figyelmeztetést, hogy az egész lemezem törlésre/formázásra kerül.


Telepítés folyamatban.



A rendszerbetöltő telepítése megfelel ezekkel a beállításokkal.


Végül már csak újra kellett indítani a gépet.


Újraindítás után még folytatódik a telepítés. Első körben az időzónát kellett megadni, majd nem maradhatott el az idő beállítása sem.


Adjunk meg egy erős root jelszót.


Itt következett a felhasználói fiók létrehozása.


PCLinuxOS használat közben

Ahogyan az elején is említettem, most mélyen nem mennék bele a használatába, mert korábban foglalkoztam vele.
A bejelentkező képernyő szép zöld, szinte pihenteti a szemet.


A menükön azért gyorsan végig szaladtam. Csak néhány dolgot indítottam el. Közben itt megjegyzem, hogy a menü itt fentről nyílik nem lentről mint pl. a Linux Mint esetében. Fönt néhány gyorsindító ikon is terpeszkedik, amikkel a fontosabb alkalmazásokat elindíthatjuk.


A PCLinuxban nagyon tetszik ez a beállító központ. Jól sikerült. Persze más disztribúciókban is található hasonló, de ez nagyon bejött.



Nem hagyhattam ki a Synaptic-ot sem. A csomagválaszték több mint elég. 





 Zárszó

A PCLinuxOS nekem mindig is olyan volt mint egy könnyed habostorta. Könnyű és finom. Könnyű kezelni és telepíteni, a használatával sincs gond. Minden kézreáll, minden kezdő felhasználónak csak javasolni tudom. Most is.
A csomagválaszték bőséges, emellett rolling kiadása miatt közkedvelt. Stabil és nagyjából bolondbiztos. Windowsról kacsintgatóknak jó kiindulási alap.
Az, hogy van benne Synaptic és működik az apt-get külön jó pont neki. Tényleg gyerekjáték a kezelése. 
Habár a KDE lenne a fő vonulat a disztribúció életében, úgy gondolom ideje volt előrukkolni a MATE verzióval is. Nekem mindig is kedvencem volt korábban a GNOME, majd mostanság a MATE. Nem rontott semmit sem az összképen, sem a kezelésen. Véleményem szerint tegyetek egy próbát vele. Aztán majd kiderül érdemes-e váltani. 

2 megjegyzés:

  1. Hát erösiteni tudom amit állitasz :) a MATE kiadások sokkal jobban bejönnek mostanság mint a többi...nekem is nagyon bejön igy :) régóta linuxozok és a UNITY nagy csalodás számomra..10.04 é 10.10 es verziotol egyre jobban romlott az Ubuntu is.. utána áltam át MINT re ..és ahogy észre vettem sok Distro kezdett használni Unity valamien modolt változatát..Én maradtam a Mate mellet ...Szoval Jól tették hogy Mate kiadást csináltak :)

    VálaszTörlés