2010. július 5., hétfő

YADD




Vagyis "Yet Another Debian Distro" :)

A Debian egy meglehetősen flexibilis alap, amire már többen építették saját terjesztésüket. Ebben a rövid bejegyzésben három olyan disztribúcióra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a manapság legnépszerűbb Ubuntuval ellentétben, nem távolodtak el a forrástól és azzal maximálisan kompatibilisek maradtak.

A három muskétásban az a közös, hogy a Debian alapot saját forrásokkal, saját kernellel, saját hibajavításokkal, egyedi beállító szkriptekkel, és az egyiküknél egy teljesen új kiadási modellel frissítették fel. Tehát nem megváltoztattak, hanem hozzáadtak, ez pedig előnyükre válik, főleg az olyan felhasználók szemében, akik nehézkesnek, fapadosnak találják az alaprendszer beállítását. A Debiant kár kihagyni, az ismerkedésnek pedig ezek a közeli unokatestvérek kiválóan megfelelnek.

A barátságos: SimplyMepis

A MEPIS Linux meglehetősen népszerű volt az Ubuntu elterjedése előtt, annak idején tulajdonképpen ez a terjesztés számított a "barátságos Debian"-nak. Jelenleg kétféle kiadása létezik: a masszív KDE3-as alapokra épülő SimplyMepis 8.0 és a frissebb KDE4-es asztali környezettel szállított SimplyMepis 8.5. A disztribúció alapját a Debian stabil ága képezi, kiegészítve saját, grafikus felületű rendszereszközeivel (Network Assistant, System Assistant, User Assistant, X-window Assistant, Welcome Center, NDisWrapper Manager). Alaptelepítésben nem támogatja a magyar nyelvet, de a Debian tárolóiból ez megoldható (talán a saját alkalmazások kivételével).


MEPIS Linux honlapja: KATT!

A stabil: Kanotix

Korábban a Sid ágra épülő disztribúció volt, azonban 2006 környékén stabil ágra váltottak, ami a fejlesztő-csapat szakadásához vezetett. A Kanotix-ot sokáig halottnak hitték, ám a munka tovább folyt a háttérben és mostanában ismét felélénkültek. A legfrissebb kiadásnak itt is két változata érhető el: a KDE3-as és a KDE4-es asztali környezettel szállított. Saját beállító szkriptekkel rendelkezik (például a grafikus kártya meghajtójának telepítéséhez, vagy a hálózat beállításához), a felhasználó életét megkönnyítendő. Angolul, vagy németül települ, de honosítása a Debian tárolóiból könnyen megoldható. Off: Negatívum, hogy rákérdeztem a fejlesztőknél és úgy tűnik, hogy a Debian Sqeeze fagyasztása után nem lesz több KDE3-assal szerelt Kanotix kiadás, így a gyengébb gépek tulajdonosainak lassan teljesen beszűkül a "játszótere", ha egy épkézláb, aránylag kis erőforrás-igényű asztali környezetet szeretnének használni (a beszélgetés ITT olvasható, nagyjából a lap utolsó harmadán).


Kanotix honlapja: KATT!

A rolling: Sidux

A Kanotix stabil ágra váltása után, a kivált fejlesztők új projektbe fogtak: ez lett a Sid ágra épülő Sidux. Ez jelenleg két kiadásban érhető el: KDE4 és XFCE asztali környezettel. A fejlesztők a Kanotix-nál alkalmazott szkripteket felhasználva, azokat átszabva tették egy meglehetősen stabil, gördülő kiadási modellt követő terjesztéssé. Előnye, hogy a kézikönyve (ami félig-meddig magyarul is tud) mindent tartalmaz, amire használatához szükségünk van, a honlapon pedig értesülhetünk az unstable ág miatt felmerülő problémákról, amit hamar orvosolni szoktak saját hibajavásokkal. Valamivel több hozzáértést igényel, mint az előző kettő, de megéri kipróbálni. A DVD kiadás telepíthető magyarul is, de a CD-ről való telepítés után is könnyen honosítható.


A Sidux honlapja: KATT!

Jó szórakozást!

4 megjegyzés:

  1. Hmmm... Jo cuccok, a MEPIS-t meg nem probaltam a masik kettot igen.
    A siduxhoz tenyleg kell egy kis esz is mivel elojonnek benne az unstable ag hibai... Amugy a kezikonyv forditasat Bagoj ur kovette el aki blogjaban ir is errol itt .
    A Kanotix-ot meg a tetszhalal elotti allapotaban, valamikor 2008 elejen hasznaltam. Stabil, egyszeru, rengeteg hardvert alapbol felismer (Sidux-nal a wifi tud meglepetest okozni...) igaz KDE3.5 volt benne csak.
    Kanotix-nak tenyleg orulok, hogy ujraeledt mert anno nagyon szerettem.

    VálaszTörlés
  2. mepis nagyon jo, sok eve hasznalom.

    VálaszTörlés
  3. ..es mindjart lesz egy ujabb YADD, ugyanis a Linux Mint fejlesztoi is atallnak Debian alapra (a Mepis torteneteben a Debian-Ubuntu es ujra Devian alap volt a tortenelem..)

    VálaszTörlés
  4. Ja, azt én is olvastam blogjukon. Rollingolni akarnak testing alapokon.

    VálaszTörlés