2018. január 26., péntek

Archman OS teszt

Ahogyan az már lenni szokott, ha kijön egy izgalmas és hamar népszerűvé váló disztribúció, akkor azt hamarosan kiadják n+1 változatban. Így volt ez az Ubuntuval, majd később az Arch linuxszal is. Nem véletlenül. Adott egy rendkívül gyors és hatékony csomagkezelővel megspékelt disztribúció, ami ráadásul rolling kiadás, tehát - elvben - elég egyszer telepíteni, aztán már csak használni kell. Mindig a legújabb csomagokat használhatod, és a hibajavítások is hamar megérkeznek. Amióta az Arch megjelent, azóta már több csapat úgy gondolta kihoz belőle egy kezdők által is könnyen telepíthető és használható verziót. Így gondolták a törökök is, amikor az Archmant megalkották. Ezt próbáltam ki én is virtuális gép alatt. 

Azt írják róla, hogy könnyen használható és gyors disztribúció. Habár van saját tárolója, de amúgy szinte teljes egészében az Arch tárolókra épül. Kicsit olyan mint az Antergos. Azoknak ajánlják akik szeretnék használni az Arch linux előnyeit, de a telepítés bonyolultsága miatt nem mertek eddig belevágni. Elérhető Xfce, KDE-plasma, MATE, LxQt asztali környezettel. Kiegészítem, hogy Deepin-nel meg Budgie-val. 


Archman telepítése


A sok változat közül a Deepint teszteltem, amit a több kiadással együtt letölthetünk innen. 

Miután beszereztem a megfelelő lemezképet betöltöttem a VB-ba. A boot menüben több lehetőségem volt, tesztelhettem volna a memória chipeket, betölthettem volna a meglévő operációs rendszert, de én maradtam az Archmannál. 



Mielőtt betöltött volna az asztal, választani lehetett, hogy ha erősebb gépem van akkor az un. "Effect Mode", ahol minden effektus megjelenik, vagy gyengébb gép esetén a "Common Mode". Nincs erős gépem, de maradtam a csili-vili módnál.



Rögtön rátértem a tárgyra vagyis a telepítésre. A Calamarest használják, és első lépés a nyelv kiválasztása.  Ha kiválasztottam a magyar nyelvet, utána már a telepítő is átvált erre.


Időzóna megadása. 

Billentyűzet kiosztás.


A particionálásnál a teljes lemez törlése opciót választottam. Akinek más is van a lemezen, annak figyelmesen kell elvégeznie a műveletet.

Felhasználói fiók létrehozása.

Az éles telepítés előtt még van lehetőségünk visszalépni és javítani amit kell.

Elindult a telepítés, ami az Arch alapú disztribúcióknál megszokott pár perc volt. A telepítés alatt csak nagyon visszafogott grafika és "reklám" fogad minket.

Sikeresen végbement a telepítés. Újraindítottam a gépet.



Használat


Reboot után már csak az új oprendszer fogad.


A Deepin asztal kissé hajaz az Xfce-re, de csak az alsó dock bar miatt. Innen is indíthatók bizonyos funkciók. Az ikonok tetszetősek.


Beléptem a menübe, és megnéztem mit kínál. Áttetsző háttér mellett látszanak az ikonok, és alul persze ott az indító pult. Alapból nem túl sok program található, de ezeket lehet pótolni parancssorból vagy a Pamacon keresztül.


Jobb oldalon előhívható a beállítások menü és megtudhatjuk azt is milyen időjárás várható.


Egyéb beállítások.





A Deepin asztali környezet megeszik 1 Gigát, és a CPU használat is elég sok, de valószínűleg a Deepin "jó étvággyal bír." Meg kell fizetni az árát a csili-vili külsőnek.


A grafikus csomagkezelő elég sok frissítést mutat.


Bal oldalon láthatók a kategóriák, csomagok csoportok szerint, tárolók, telepített csomagok, frissítések.

Érdekes módon a beállítások menü alatt is csomagok vannak.

Telepített csomagok.

Itt láthatók a tárolók. A klasszikus Arch tárolók mellett ott van az Archman saját is. Az Archman tároló grafikai alkalmazásokat, hardver meghajtókat és olyan programokat tartalmaz, ami a hivatalos tárolókban nincs.


A jobb felső sarokban lévő három pöttyre kattintva jön elő néhány menüpont. Frissíthetjük az adatbázist, helyi csomagokat telepíthetünk, vagy beleléphetünk a beállításokba.


A grafikus csomagkezelő beállításai. Ez nagyjából megegyezik a többi disztribúcióéval.



Használhatjuk az AUR-t is, bár alapértelmezetten nem engedélyezett.



Vélemény


A törökök már korábban is próbálkoztak disztribúcióval, gondoljunk csak a Pardusra. Kezdték Gentoo alappal, majd átnyergeltek Debianra. Az Archman szinte teljes egészében Arch linux, csak az egy saját tároló különbözteti meg a natív Archtól. Ebbe viszont próbálnak olyan csomagokat pakolni, ami nem lenne elérhető. 

A telepítés szinte gyerekjáték köszönhetően a Calamaresnek, így nagyjából olyant, mintha Ubuntut raknánk fel. Egyértelmű, hogy kezdőknek szánják a disztribúciót, erre utal mind a telepítő, mind a használat. Az pozitív, hogy a gyakoribb vagy népszerűbb asztali környezetek mind elérhetők, más disztribúcióknál ennél kevesebb felületet kínálnak. 

Deepin alatt kissé megnő a memória és a CPU használat, de ez valójában a külcsíny számlájára írható. Megnéztem MATE környezettel, és itt már beéri 600 mega RAM-al.
A csomagválaszték gyakorlatilag megegyezik az Arch-al, így arról túl sokat nem lehet írni. Érdekes lehet a saját tárolóban elérhető csomagok mennyisége és milyensége. Vajon van-e ott olyan amit pl. nem kell AUR-ból telepíteni, mert ha igen az mindenképpen pozitív. Nem véletlenül kapunk figyelmeztetést az AUR használata esetén, és sok disztribúcióban ez ki van kapcsolva, mint ahogyan az Archman-ban is. 

A rövid használat alatt nem tapasztaltam lefagyást, egészen gyorsan és gördülékenyen ment a rendszer. Ugyan már nem csináltam képernyőképet, de grafikus felületen hibaüzenetet kaptam rendszer frissítés közben. Ilyen előfordulhat máshol is, de általában Wiki-ben vagy fórumon van rá megoldás. 

Összességében jó benyomást tett rám az Archman, ha valaki szeretné használni az Arch-ot, de nem akar sok energiát belefektetni a telepítésbe, akkor mindenképpen próbálja ki. Annyira friss a disztribúció, hogy még csak most januárban jelent meg először, még angolul sem találtam róla részletes tesztet. Elsőre ígéretesnek tűnik, de majd az idő eldönti beválik-e hosszú távon.  

2018. január 19., péntek

Hogyan távolíthatod el a linuxot egy dual boot-os rendszerből



Ha már telepítettél linuxot saját partícióra dual boot módban, akkor nem túl egyszerű eltávolítani. Csak úgy megy, ha törlöd a partíciókat, és javítod a Windows rendszerbetöltőjét. Az, hogy hogyan távolítsd el a linuxot attól függ milyen módon telepítetted. Ha csak linux van fent, akkor simán újratelepíted a Windowst, és eltűnik a linux. 
Az alábbiakban láthatunk néhány esetet. 

Ha a linuxot Wubival telepítetted


Ha Ubuntut vagy valami hasonló rendszert telepítettél mint pl. a LinuxMint Wubival, akkor könnyű dolgod lesz. Csak indítsd el a Windowst, és nyisd meg a beállítások panelt. Ezen belül programok és jellemzők. Keresd meg az Ubuntut a listában és kattints az eltávolításra ugyanúgy mint egy egyéb program esetén. Automatikusan eltávolításra kerül az Ubuntu és a rendszerbetöltő. 



Ha a linuxot külön partícióra telepítetted 


Amennyiben a linux saját partícióra került dual boot rendszerben, akkor az eltávolításhoz törölni kell a linux partíciókat, és ki kell terjeszteni a Windows partíciókat, hogy használni tudd a felszabaduló helyet. Ezen kívül helyre kell állítani a Windows rendszerbetöltőt is, mivelhogy a linux felülírja a Windows boot loaderét a sajátjával. Miután törülted a linux partíciókat, kb. ez a kép fogad majd. 



Nézzük milyen lépéseken kell keresztülmenni a megoldáshoz. 

Első lépés: Linux partíciók törlése

Tehát a linuxos partíciókat kell törölni első körben. Indítsd el a gépet, és válaszd a Windowst. Ha bejött az asztal nyomd meg a Win gombot, és írd be a keresőbe, hogy "diskmgmt.msc" . Ha ez bejött, akkor indítsd el a Disk Management Appot. 



A lemezkezelő alkalmazásban keresd meg a linuxos partíciókat, majd jobb klikk, és kötet törlése lehetőség. Könnyedén azonosíthatod a linuxos partíciókat, mert a Fájlrendszer oszlopnév alatt nem rendelkeznek címkével. A Windowsnál általában ott van az NTFS. 

A törlést nagy körültekintéssel végezd el, nehogy olyan partíciót törölj le amin fontos fájlok vannak. 



Most keresd meg a Windows partíciót ami a frissen felszabadult hely mellett található, jobb klikk, és válaszd a kötet kiterjesztése lehetőséget. A kiterjesztett partíció elfoglalja majd a korábban felszabadított helyet. Az üres hely addig nem lesz használható más célra, amíg létre nem hozol új partíciót. 

Tetszés szerint azt is választhatod, hogy nem kiterjeszted a Windows partíciót, hanem teljesen különálló partíciót hozol létre.  


Második lépés: Windows rendszerbetöltő helyreállítása

A linux ugyan már nincs rajta a gépeden, de a rendszerbetöltő még ott van. Használnunk kell majd a Windows telepítő lemezét, hogy felülírjuk a linuxos rendszerbetöltőt a windowsossal. 


Ha esetleg nem lenne kéznél Windows telepítő lemez, akkor készíthetsz Windows helyreállító lemezt. 
Rakd be a lemezt, indítsd újra a gépet és bootolj be róla. Amint betölt a kezdő képernyő, lépd át az első lehetőséget ami a nyelvet jelenti, aztán kattints a számítógép javítása lehetőségre. 


A következő képernyőn válaszd a hibaelhárítás lehetőséget. 


A további lehetőségek képernyőn válaszd a parancssort.  



Itt írd be a következő parancsot:

bootrec.exe /fixmbr

Most már újraindíthatod a gépet, és betölt a Windows.  






Forrás:
https://www.howtogeek.com/141818/how-to-uninstall-a-linux-dual-boot-system-from-your-computer/

2018. január 11., csütörtök

Caprine - Nem hivatalos facebook messenger alkalmazás





Kétség sem fér ahhoz, hogy a facebook a legnépszerűbb és legdinamikusabb közösségi platform az internetes korszakunkban. Forradalmasította a technológiát, a közösségi hálót, és a jövőjét a kapcsolattartásnak és az egész életünknek. A facebook segítségével kapcsolatot teremthetünk vagy kapcsolatba léphetünk másokkal, azonnal megoszthatjuk gondolatainkat, fényképeinket, fájljainkat, akár még pénzt is küldhetünk bárkinek bárhová. Habár a facebook rendelkezik hivatalos üzenetküldővel, néhány technikai fejlesztő és rajongó kifejlesztett több alternatív és funkció gazdag alkalmazást a csevegésre. Ezek egyike a Caprine. Ez egy elegáns, ingyenes, nyílt forráskódú nem hivatalos facebook messenger alkalmazás. 

Jellemzői


A Caprine-ban több olyan funkció beépítésre került ami a hivatalos appban nincs meg. 

  • Az adatvédelemre összpontosítanak. Elrejtheted az utoljára megtekintett és begépelt jelentéseket. 
  • Reszponzív felület.
  • Asztali értesítések.
  • Sötét téma.
  • Ugrás a beszélgetések között billentyűparancsokkal. 
  • Kép másolás/beillesztés támogatása. Megakadályozza a vétlen másolás/beillesztést is. 
  • Megakadályozza a kapcsolatkövetést. Ez azt jelenti, hogy a felkeresett linkeket a facebook nem fogja követni. 
  • Új verzió megjelenésekor automatikus frissítés. 
  • Keresztplatformos. Megjelent linux, Windows, és MacOS alá.
  • Nyílt forráskódú és ingyenes. 

Caprine telepítése


Első lépésben töltsd le a legfrissebb telepítő fájlt a Caprine honlapjáról. A telepítő fájlok elérhetők .deb és .AppImage formátumban. A .deb csomag egyszerűen telepíthető a dpkg csomagkezelővel. Ha az AppImage csomagot telepíted, akkor először futtathatóvá kell tenni. Futtasd le terminálban. 

chmod + x caprine-2.8.0-x86_64.AppImage

Utána keresd meg azt a mappát ahol a fájl található, és indítsd el a telepítést. 

./caprine-2.8.0-x86_64.AppImage

Felugrik egy ablak, hogy szeretnéd-e a Caprine AppImage-et integrálni a rendszerbe vagy sem. 






Amennyiben az igent választod, akkor a Caprine indítóikon hozzáadódik az alkalmazások menühöz. Ha ezt nem kéred, akkor a Caprine-t dupla kattintással indíthatod az AppImage-re dupla kattintással. 

Látni fogod a bejelentkező ablakot, itt meg kell adnod a felhasználónevet és a jelszót, majd kattintani kell a Continue (folytatás) gombra. 



Most már elkezdheted a csevegést. 




A felülete hasonlít az eredeti alkalmazásra, így nem lesz probléma a használata. Ugyanúgy használhatod mint a hivatalos appot. Ha bezárod az ablakot, akkor az alkalmazás még fut a háttérben. Ha szeretnél kilépni, akkor a tálcán keresd meg az alkalmazást, majd jobb klikk és kattints a Quit lehetőségre. 

A Caprine ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik mint a hivatalos alkalmazás. Csatolhatsz fájlokat, küldhetsz matricákat, emojikat, gifeket, hangüzenetet, használhatod fotózásra a kamerát, küldhetsz like-okat, stb. 

Reagálhatsz egy adott üzenetre vagy képre (mosoly, nevetés, harag, hüvelykujj fel/le, stb.). Ha ezt szeretnéd használni, akkor pl. a kép melletti három pontra kell kattintani, és válaszd a React lehetőséget. 




... majd válassz egy lehetőséget. 



Sötét mód


Átválthatsz sötét módba a Ctrl+d-vel vagy a Menü -- Nézet -- Dark mode-al. Ha szeretnél visszaváltani, akkor csak nyomd le a Ctrl+d-t ismét. 

Utoljára megtekintett vagy begépelt jelentés elrejtése

Ha szeretnéd mások előtt letiltani, hogy mit néztél meg vagy gépeltél utoljára, akkor menj be a File menübe. Itt érhető el mindkét funkció. 



Váltás a beszélgetések között

A csevegések közötti váltáshoz nyomd le a Ctrl+ (1-9) gombokat. Pl. ha szeretnél a 2. beszélgetésre váltani, akkor Ctrl+2. Visszatérés az előző beszélgetéshez Ctrl+SHIFT+TAB

Asztali értesítés 


Az alkalmazás bezárása után tovább fut a háttérben és a tálcán megtalálhatod az ikonját. Ekkor kapsz értesítéseket az új eseményekről. 


Ha ezt szeretnéd kikapcsolni, akkor a Preferences ablakban tudod megtenni. A végén ne felejts el a Done gombra nyomni. 



Szöveg méretének csökkentése vagy növelése



Ezt is egyszerűen megteheted, a Ctrl+SHIFT +- kombinációval. Ha szeretnéd visszaállítani az alapértelmezett méretet, akkor Ctrl+0 

Billentyűparancsok

  • Új beszélgetés indítása: Ctrl+n
  • Beszélgetés keresése: Ctrl+f
  • Dark módba váltás: Ctrl+d
  • Következő csevegés: Ctrl+TAB
  • Ugrás egy beszélgetésre: Ctrl+(1-9)
  • Gif beszúrása: Ctrl+g
  • Emoji beszúrása: Ctrl+e
  • Beszélgetés elnémítása: Ctrl+SHIFT+m
  • Beszélgetés archiválása: Ctrl+SHIFT+a
  • Beszélgetés törlése: Ctrl+SHIFT+d
  • Always on top bekapcsolása: Ctrl+SHIFT+t
  • Sidebar bekapcsolása: Ctrl+SHIFT+s
  • Beállítások: Ctrl+

Forrás:
https://www.ostechnix.com/caprine-unofficial-elegant-facebook-messenger-desktop-app/