2012. november 29., csütörtök

Redo- Adatmentés és visszaállítás könnyedén

Sok ismerőssel vagy kollégával beszéltem korábban, akik panaszkodtak a tönkremenő gépekre és az elvesző adatokra. Mert hogy adatmentés nem igazán volt menet közben. Erre rengeteg program van mind linux mind Windows alatt.
A Redo akkor is tud segíteni, ha már nem indul el a gép valami miatt. Persze lényeges, hogy a merevlemez ne sérüljön.


Redo jellemzői:

  • gyors betöltődés, alig egy perc kell hozzá
  • áttekinthető, grafikus felület
  • nem szükséges telepíteni, működik mind CD-ről mind USB stickről
  • képes menteni és visszaállítani Windows és linux rendszerekről
  • automatikusan megtalálja a hálózati megosztásokat
  • akkor is képes elérni a fájlokat, ha nem tudsz belogolni
  • képes visszaállítani a törölt képeket, dokumentumokat és egyéb fájlokat
  • beépített böngésző, hogy le tudd tölteni a szükséges meghajtó szoftvereket
  • a Live CD mindössze 250Mb

Redo használat közben

Tettem egy gyors próbát, természetesen minden folyamatot nem vittem végig.
Login után rögtön ez a képernyő fogadott. Ekkor vagy adatot tudsz menteni vagy visszaállítani. A forrásnál ki kell választani honnan szeretnél menteni. Lehet a saját gépről és hálózati megosztásról. Menteni egész particiókat is lehet. A visszaállítás nagyjából hasonlóan működik.










 

A Redo menüje nem tartalmaz túl sok mindent, de az a kevés elég hasznos tud lenni.Egy kettőt el is indítottam. Ilyen volt a Disk Utility vagy a Disk Usage Analyzer.





















Hasznos lehet bizonyos esetekben a Drive Reset Utility. Ez rossz kezekben nagy károkat is tud okozni.



A Photo Rec ugyan nem grafikus, de a célnak megfelel. Képeket tudsz vele visszaállítani.



Jobb klikk az asztalon és még egyéb menüket is elő tudunk hívni.



A disztribúció letölthető innen.

2012. november 24., szombat

Manjaro Linux 0.8-Arch megszelidítve

Már korábban is szemezgettem az Arch linux ezen változatával. Az Arch már volt a gépemen egy darabig, de aztán visszatértem a Linux Mint-hez. Ez valahogy jobban kézreáll. :-)
A Manjaro annyiban különbözik az Arch-tól, hogy sokkal felhasználóbarátabb. Már maga a telepítője is jobb egy fokkal szerintem. Elérhető 32 és 64 bites rendszerekre, bár ez talán manapság már nem meglepő hír.
Ami még könnyebséget jelent az Arch-hoz képest, hogy
  • alapból megkapod telepítés közben a grafikus felületet
  • rendelkezik grafikus csomagkezelővel
  • alapból tartalmaz minden kodeket és multimédiás csomagot

Nagyon tetszik, hogy a fejlesztők kiadtak egy telepítési kiskönyvet a disztribúcióhoz. Ebben a következő jellemzőket találhatjuk meg a Manjaro-ról:

  • mindig a legújabb szoftververziók érhetők el
  • gyors és stabil
  • rolling release disztribúció
  • elérhetők az Arch User repók
  • automatikusan felismeri a hardvereket
  • automatikusan telepíti a szükséges meghajtó szoftvereket 
  • GNOME asztali környezet az alapértelmezett. Ebből elérhető többféle verzió is.

Ennyi bevezető után vágjunk bele a telepítés folyamatába!

Manjaro Linux 0.8 telepítése

Mindig a legelső lépés a disztribúció letöltése ezt innen.

Miután kiírtad lemezre, bootolj be róla. Első lépésként válaszd ki a nyelvet. Valószínűleg az angol jó lesz.



Ennél a pontnál és a második lehetőséget választottam, ekkor a nem szabad videokártya meghajtókat is betölti.



Betöltés folyamatban van.



Ha betöltött az asztal, kattints a telepítés gombra. 




A telepítés menete nagyrészt hasonlít az Arch-éra, azonban itt egy fokkal könnyebb lesz. Szerintem. A fő menüben több lehetőség áll rendelkezésre, érdemes egyenként végigmenni rajta.



Állítsd be az időt és a dátumot.





Lényeges rész a particionálás. Ha csak virtuális gépen próbálod ki, akkor megfelel a teljes lemez felhasználása.Más oprendszer esetén legyen külön rész ami tartalmazza a Root-ot, SWAP-ot (ha kell) és Home-ot. Van aki még csinál Var vagy egyéb részt is.



Meg kell adni egyenként a méretet, a különböző részeknek. Ez így sokkal jobb mint a nano, de kinek mi jön be.



Válaszd ki milyen legyen a fájlrendszer típusa. Azt ext4 eléggé bevált, de van akinek másra van szüksége.



Meg kell erősíteni a merevlemez legyalulását.



Végre elindult a telepítés. Ez jónéhány percig eltartott.









Most következik a felhasználói fiók létrehozása. Először a root fiók, majd a sima felhasználói fiókot kell elkészítened.



Ez is van olyan fontos mint a particionálás. Véleményem szerint amit az Arch-nál el kell végezni, azt itt is érdemes. Én most nem bíbelődtem túl sokat, csak a nyelvet állítottam át magyarra. Persze bele lehet menni abba mik töltődjenek be, vagy éppen melyik szerverről csorogjanak le a csomagok, stb. Tényleg rá kell szánni az időt, ha élesben szeretnéd használni a Manjaro-t. Természetesen telepítés után is sok dolgot lehet még konfigolni, de ezzel már megspórolsz egy csomó időt a későbbiekben.
Segédleteket a telepítéshez találsz itt és itt. 





Manjaro használat közben

Mivel minden flottul ment, így újraindítás után már ez a képernyő fogad. Be tudod állítani, hogy a "hagyományos" GNOME legyen, vagy már az újabb csili-vili. Ami feltűnt az a sötét színvilág. Hozzáteszem nekem bejött. Főleg a háttérkép. Az ikonok jópofák, vidámak. A menü mintha egy nagy buborékból bújna elő. A kereső mindenképpen hasznos, jelentősen meggyorsítja a programok indítását. Persze ott van még az Alt+F2 is...







Szokásomhoz híven egy-két dolgot rögtön megnéztem. Multimédia pipa.



Irodai csomagból az új verziójú LibreOffice van, igaz itt német nyelven. Egyelőre.




Jól látható, hogy cirka 200 frissítést kellett volna rögtön telepíteni, ami vagy 400 mega. Nem bajlódtam vele. Persze élesben ez alap, hogy felrakd a frissítéseket.



A csomagkezelője nekem erősen hasonlít a Fedoráéra, ott volt ilyen elrendezés és kinézet.



Beállítható hogyan frissítsen, mit telepítsen automatikusan.



Szoftver források tekintetében nem szűkölködik a disztribúció.



Fölpakoltam egy-két csomagot. Egészen gyors volt a telepítés, probléma nem adóddott.



Vélemény

Úgy gondolom a Manjaro fejlesztőcsapata meglehetősen jó disztribúciót hozott össze. Az igaz, hogy van egy jó alap az Arch, de hozzárakták azt amitől jó használni a Manjarot.

Ki kell emelnem a szelidített telepítőt, ami sokaknak megkönnyíti az életét, főleg a kezdőkét. Bár kell hozzá némi alapismeret, azért meg lehet csinálni. Talán még nem lenne rossz egy grafikus particionáló progi mint a GParted, de enélkül is el lehet boldogulni.
Másik nagy pozitívum ami Arch hozadék a rolling kiadás. Azt hiszem nem kell túl sokat magyarázni ennek az előnyét és a kevés hátrányát.Előny a mindig friss csomagok és hogy nincsenek dist upgrade-ek, amivel néha teljes összeomlást is elő lehet idézni. Aztán vagy barkácsolsz vagy reinstall. Talán nagyon minimális hátrány pont a friss csomagok miatt lehet(ne), de szerintem ezzel most nem kell foglalkozni.

A menürendszer könnyen és gyorsan áttekinthető, minden kézre áll. Csomagokból annyi van fent amennyi szükséges. Jómagam még néhány dolgot fel szoktam rakni, ezeket lehet pótolni a csomagkezelővel. Ha már itt tartunk, megint csak jó pont a grafikus "Pacman" ami szintén kezdők életét könnyíti.

Ami furcsa volt nekem az a kétnyelvűség. A menük és programok többsége magyar volt, de mint láthattuk pl. a LibreOffice németül "szólalt meg." A frissítés és a nyelvi csomagok pótlása orvosolhatja ezt a kis hiányosságot.

A rendszer szerintem gyors, stabil. Nagyon jó, hogy a multimédiával sem kellett bajlódni. Talán ez már a legtöbb disztribúcióban megoldott.

Nos, a végére csak azt tudom mondani, hogy nagyon bejött a Manjaro. Korábban szemeztem az Arch-al és kisebb kínlódás után felpakoltam. Itt nem éreztem ilyet. Sok piros pontot kapott tőlem. Egyértelmű választás annak, aki szeretné kihasználni és élvezni egy rolling disztribúció minden előnyét, megspékelve a könnyű installálás lehetőségével. Hajrá!