Rendszeresen vád éri a linuxot azért mert kevés a játék. Ezt főleg a Windowsról áttérni vágyók hangoztatják és nem is alaptalanul. Azonban véleményem szerint ennyire azért nem rossz a helyzet. Van játék, nem is kevés. Az tény hogy a nagy játékgyártók a redmondiak szoftverére írják a játékokat mert az sokkal elterjedtebb. Egyelőre. Amíg el nem jön a linux éve. Ez most itt van. :-)
Szeretném némiképpen eloszlatni a kételyeket hogy igenis vannak játékok linux alá is, mégpedig a legtöbb színvonalas. Ennek apropóján szeretnék készíteni egy néhány részes minisorozatot. Még nem tudom hány rész lesz de nem kettő az biztos. Szerintem mindenkiben ott lapul mélyen a homo ludens vagyis a játékos ember. Korábban mikor több időm volt, bizony én is többet adtam ennek a szórakozási formának mert tökéletes módja volt a gőz kiengedésének. Ma már sajnos minimális szabadidővel rendelkezem, így csak írok róla.
Talán az egyik legismertebb linuxos/wines játékot ismerhetjük meg ebben a cikkben. Ez a frozen bubble. A játék elve igen egyszerű, mert a kis pingvinnel (mivel mással) egy ágyúból színes gömböket kell kilőni és közben a hasonló színeket kell eltalálni. Ez kezdetben nem annyira nehéz, de természetesen a szinteken való túljutással egyre kevésbé sikerül a művelet.
A játék grafikailag jól sikerült. A menükben könnyű eligazodni és többféle beállítási lehetőség is van. A "hadszíntér" három részre osztható. Bal oldalon az aktuális szintet láthatjuk, középen folyik a golyók kilövése, végül a harmadik részben visszatekint ránk egy nagyszemű pingvin. Neki semmilyen funkcója nincs.
Minden játék alatt hallhatsz valamilyen zenei aláfestést. A Frozen Bubble zeneileg teljesen ott van, engem személy szerint teljesen relaxál. Ha pontoznám akkor 5/5 lenne a végeredmény.
Összegzés
A Frozen Bubble jó időtöltés lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Teljesen erőszakmentes így tényleg a legkisebb korosztálynak is javaslom. Túl sokat nem kell gondolkodni rajta, bár néha nem árt ha előre is tudunk tervezni. Grafikája és zenéje kellemesen ellazítja az embert a napi hajtás vagy egy kemény vizsga után. Csak javasolni tudom mindenkinek.
Néhány kép a játékból:
2010. július 30., péntek
2010. július 25., vasárnap
UbuDSL- ADSL modem beállítása Ubuntu alatt
Az Ubudsl segítségével könnyedén beállíthatod az adsl modemet. Támogatja az usb adsl modemeket a következő meghajtókkal: ueagle-atm, speedtch, cxacru, unicorn II.
Ubudsl telepítése
Töltsd le a .deb csomagot innen: http://sourceforge.net/projects/ubudsl/files/
Egyelőre béta verziós, de szerintem nem lesz vele gond.
Most telepítsd fel a csmagot vagy gdebivel vagy a következő paranccsal.
sudo dpkg -i ubudsl_1.0.0.77-7_debian_testing_i386.deb
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/ubudsl-configure-your-adsl-modem-under-ubuntu.html

2010. július 23., péntek
Apt-fast és Axel a gyorsabb letöltés érdekében
Az apt-fast egy apró szkript amivel kombinálhatod az axel erejét az apt-get stabilitásával. Gyakorlatilag gyorsabban lehet a csomagokat letölteni mint egyébként bár nem tudom ez itthon mennyire mérvadó. A magyar tükrök nincsenek annyira túlterhelve és a sebességgel sincs semmi probléma. Egy próbát mindenesetre megér.
Axel telepítése
Terminálban add ki a következő parancsot.
sudo apt-get install axel
Most le kell töltened az apt-fast szkriptet innen: http://www.mattparnell.com/linux/apt-fast/
Helyezed el valahová pl. /usr/bin vagy /usr/sbin majd nevezd át apt-fast-ra a .sh kiterjesztés nélkül.
sudo mv apt-fast.sh apt-fast
Meg kell változtatnod a jogosultságokat a letöltéshez.
sudo chmod +x apt-fast
Apt-fast használata
Miután készen vagy ugyanúgy tudod használni mint az apt-get-et. Telepítés előtt itt is meg kell bizonyosodni hogy a tárolók naprakészek majd pl. apt-fast install vlc. A csomagokat sokkal gyrosabban tölti le mint a sima apt-get. Az upgrade és a dist-upgrade szintén ugyanígy működik.
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/apt-fast-and-axel-faster-apt-get-installations-and-upgrades.html

2010. július 18., vasárnap
Kongoni-Linux Afrikából sok szeretettel
Afrika is egyre inkább felfedezi magának a linux adta lehetőségeket és jön ki újabb verziókkal. Persze a mindenkori "bajnokot" elég nehéz felülmúlni de nem is ez a cél. Bajnok az Ubuntu és verziói lennének. Azonban ebben a bejegyzésben egy másik földiről lesz szó a Kongoniról. Annyit lehet tudni hogy szintén Dél Afrikai disztribúció, azonban az Ubuntuval ellentétben nem Debian alapra épül. A lelkét a stabil Slackware adja. Elérhető 32 és 64 bites gépekre is, alapértelmezett ablakkezelője a KDE. Csomagkezelése hasonló a bsd-k és a gentoo port fájához, azonban itt grafikusan elég jól támogatott.
Virtuális gép alatt telepítettem és átnéztem a főbb menüpontokat.
Ha szeretnéd letölteni és kipróbálni a disztribúciót, akkor innen http://www.kongoni.co.za/index.php/download/ tudod letölteni. Mivel alapból Live módban indul, így telepítés nélkül is kipróbálható. Belevágtam én is.
Kongoni telepítése
A lemez betöltésekor ez a képernyő fogad. Természetesen kipróbáltam a live módot.
Indul a rendszer betöltése.
Szükséges a X kiszolgáló beállítása is. Szerencsére ezzel nem sok dolgom volt.
Így néz ki az asztal live módban. Nem vártam túl sokat, rákattintottam a telepítés gombra.
Üdvözül a telepítő varázsló. Természetesen ahogyan megszoktuk a Slacki telepítése közben itt sem lesz színes szagos 6 kattintásos grafikus varázsló. Nem teljesen fapados de mégis szöveges varázslóban lesz részünk.
Mindennek az alapja a particionálás. Nekem már volt egy előre beállított lemez kiosztásom, így nem nagyon nyúltam ehhez hozzá. Neked valószínűleg futtatni kell a cfdisket.
Végig kérdezi a különböző partíciókat hogy formázza-e. Szükség esetén formázhatod.
Ha már túlvagy ezeken a lépéseken akkor megkérdezi hogy felmásolhatja-e a lemezképet a gépedre. Természetesen.
Szintén fontos rész a rendszeróra beállítása. Tégy belátásod szerint hogy milyen módon állítod be.
Könyvtárak létrehozása és másolása folyamatban.
Add meg a kiszolgálónevet.
Itt is kiemelten figyelj oda, hogy hová kerüljön a rendszerbetöltő amit itt a Lilo.
Root fiók létrehozása. Add meg a root jelszót.
Gépnév megadása.
Jelszó kell a felhasználónak is.
Add meg a teljes neved.
Mivel végeztünk, így újraindíthatod a gépet. Persze ne felejtsd el kivenni a lemezt.
Újraindítás után ha mindent jól csináltál akkor már ez a képernyő fogad.
Jelentkezz be a felhasználóneveddel és a jelszóval.
Íme itt az asztal háttérkép csere után
Végigmentem a menükön és a szokásos KDE 4-nek megfelelő programok és felépítés található benne.
Érdekesség hogy nem Firefox az alapértelmezett böngésző hanem a jeges macska alias Ice Cat.
A cikk elején említettem hogy van grafikus csomagkezelője amit itt pignek azaz malacnak neveztek el. Persze a pig rövidítés. A használata egyszerű. Létrehozhatsz vele portot, lehet frissíteni a rendszert és persze keresni és csomagot telepíteni. Szerettem volna egy openoffice-t felrakni azonban nem találtam sehol ilyen csomagot.
Csomagtelepítés folyamatban.
Összegzés
Azt gondolom aki szereti a Slackware-t és annak folizófiáját, akkor ezt is szeretni fogja. Valószínűleg stabilnak mondható, bár nekem a rövid használat alatt nem volt vele gondom. A jövőben várhatóan egyre több disztribúció szárnyat bont a fekete kontinensről és ez így van rendjén. Nem hiszem hogy a Kongoni bekerül a top 10-es listába de valószínűleg nem is ez a céljuk a fejlesztőknek. Ha szereted a válzozatosságot és kipróbálni új disztribúciókat, akkor ezt se hagyd ki.

2010. július 16., péntek
Phonic-Zenelejátszó a nagy gyűjteménnyel rendelkezők számára
Zene zene és megint csak zene. Már nem is tudom mennyi zenelejátszó alkalmazást vonultatott fel a blog. Nem számolom de az a jó ha minél többet megismerünk.
A phonic nem csak egyszerűen lejátszó, hanem a zenei gyűjteményt is lehet vele katalogizálni. Tehát ha nagy zeneszerető hírében állsz és a merevlemezed tele van jobbnál jobb fülbemászó dallamokkal, akkor ez neked tetszeni fog.
Jellemzői:
Phonic telepítése
Egyszerű lesz, csak be kell szereznünk a megfelelő deb fájlt innen: http://sourceforge.net/projects/phonik/files/
Vagy megnyitod csomagkezelővel vagy pedig letöltöd és úgy telepíted. Ha ez utóbbi mellett döntesz akkor terminálban add ki a következő parancsot.
sudo dpkg -i phonic-1.2.deb
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/phonik-a-music-player-for-big-collections-lovers.html

- lejátszik helyi fájlokat
- képes kezelni az m3u és pls fájlokat
- működés jelzése a rendszer tálcán
- lejátszik mindent amit a Phonon is támogat
Phonic telepítése
Egyszerű lesz, csak be kell szereznünk a megfelelő deb fájlt innen: http://sourceforge.net/projects/phonik/files/
Vagy megnyitod csomagkezelővel vagy pedig letöltöd és úgy telepíted. Ha ez utóbbi mellett döntesz akkor terminálban add ki a következő parancsot.
sudo dpkg -i phonic-1.2.deb
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/phonik-a-music-player-for-big-collections-lovers.html
2010. július 11., vasárnap
Pino-twitter és identi.ca kliens Ubuntu alatt
A mikroblogolás méltán népszerű, hiszen ha csak annyit szeretnél megosztani másokkal hogy éppen milyen filmet néztél meg a moziban akkor azt egy mondatban is le lehet írni. Pont erre találták ki a mikroblogot. Blogolni tudsz weben keresztül és találtak ki erre a feladatra különböző klienseket is. Egyike ennek a Pino ami ismeri mind a twittert mind az ident.ca-t is. Ez utóbbit preferálom én is.
Pino telepítése
Fel kell vennük plusz tárolót így indítsd el a terminált. Írd be a következőket.
sudo add-apt-repository ppa:vala-team/ppa
sudo add-apt-repository ppa:troorl/pino
Most már frissítheted a tárolók listáját.
sudo apt-get update
és telepítheted a programot.
sudo apt-get install pino
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/pino-twitter-twitter-and-identi-ca-client.html

2010. július 9., péntek
Hogyan szinkronizálhatod iPhone 4 telefonod Rhytmbox-al Ubuntu 10.04 alatt
Valószínúleg itthon még meglehetősen kevés ember szaladgál a legújabb iPhone csodával de egyszer eljön ez az idő is. Ha mégis van ilyened akkor valószínűleg szeretnéd szinkronizálni egy zenelejátszóval. Elméletileg a rhytmbox alkalmas lenne a feladatra de mégsem megy. Ebből a leírásból megtudhatod hogyan javítsuk ki a hibát.
Indítsd el a terminált és add hozzá a listához ezt a két tárolót.
sudo gedit /etc/apt/sources.list
Add hozzá a két sort.
deb http://ppa.launchpad.net/pmcenery/ppa/ubuntu lucid main
deb-src http://ppa.launchpad.net/pmcenery/ppa/ubuntu lucid main
Mentsd el és lépj ki. Frissítsd a tárolókat.
sudo apt-get update
Telepítsd fel a következő csomagot.
sudo apt-get install libimobiledevice
Végül jöhet egy upgrade (de nem tudom minek)
sudo apt-get dist-upgrade
Most már működnie kellene a telefonnak.
Forrás: http://www.ubuntugeek.com/how-to-get-ios-4-iphone-os-to-sync-with-rhythmbox-in-ubuntu-10-04-lucid.html

2010. július 5., hétfő
YADD
Vagyis "Yet Another Debian Distro" :)
A Debian egy meglehetősen flexibilis alap, amire már többen építették saját terjesztésüket. Ebben a rövid bejegyzésben három olyan disztribúcióra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a manapság legnépszerűbb Ubuntuval ellentétben, nem távolodtak el a forrástól és azzal maximálisan kompatibilisek maradtak.
A három muskétásban az a közös, hogy a Debian alapot saját forrásokkal, saját kernellel, saját hibajavításokkal, egyedi beállító szkriptekkel, és az egyiküknél egy teljesen új kiadási modellel frissítették fel. Tehát nem megváltoztattak, hanem hozzáadtak, ez pedig előnyükre válik, főleg az olyan felhasználók szemében, akik nehézkesnek, fapadosnak találják az alaprendszer beállítását. A Debiant kár kihagyni, az ismerkedésnek pedig ezek a közeli unokatestvérek kiválóan megfelelnek.
A barátságos: SimplyMepis
A MEPIS Linux meglehetősen népszerű volt az Ubuntu elterjedése előtt, annak idején tulajdonképpen ez a terjesztés számított a "barátságos Debian"-nak. Jelenleg kétféle kiadása létezik: a masszív KDE3-as alapokra épülő SimplyMepis 8.0 és a frissebb KDE4-es asztali környezettel szállított SimplyMepis 8.5. A disztribúció alapját a Debian stabil ága képezi, kiegészítve saját, grafikus felületű rendszereszközeivel (Network Assistant, System Assistant, User Assistant, X-window Assistant, Welcome Center, NDisWrapper Manager). Alaptelepítésben nem támogatja a magyar nyelvet, de a Debian tárolóiból ez megoldható (talán a saját alkalmazások kivételével).
MEPIS Linux honlapja: KATT!
A stabil: Kanotix
Korábban a Sid ágra épülő disztribúció volt, azonban 2006 környékén stabil ágra váltottak, ami a fejlesztő-csapat szakadásához vezetett. A Kanotix-ot sokáig halottnak hitték, ám a munka tovább folyt a háttérben és mostanában ismét felélénkültek. A legfrissebb kiadásnak itt is két változata érhető el: a KDE3-as és a KDE4-es asztali környezettel szállított. Saját beállító szkriptekkel rendelkezik (például a grafikus kártya meghajtójának telepítéséhez, vagy a hálózat beállításához), a felhasználó életét megkönnyítendő. Angolul, vagy németül települ, de honosítása a Debian tárolóiból könnyen megoldható. Off: Negatívum, hogy rákérdeztem a fejlesztőknél és úgy tűnik, hogy a Debian Sqeeze fagyasztása után nem lesz több KDE3-assal szerelt Kanotix kiadás, így a gyengébb gépek tulajdonosainak lassan teljesen beszűkül a "játszótere", ha egy épkézláb, aránylag kis erőforrás-igényű asztali környezetet szeretnének használni (a beszélgetés ITT olvasható, nagyjából a lap utolsó harmadán).
Kanotix honlapja: KATT!
A rolling: Sidux
A Kanotix stabil ágra váltása után, a kivált fejlesztők új projektbe fogtak: ez lett a Sid ágra épülő Sidux. Ez jelenleg két kiadásban érhető el: KDE4 és XFCE asztali környezettel. A fejlesztők a Kanotix-nál alkalmazott szkripteket felhasználva, azokat átszabva tették egy meglehetősen stabil, gördülő kiadási modellt követő terjesztéssé. Előnye, hogy a kézikönyve (ami félig-meddig magyarul is tud) mindent tartalmaz, amire használatához szükségünk van, a honlapon pedig értesülhetünk az unstable ág miatt felmerülő problémákról, amit hamar orvosolni szoktak saját hibajavásokkal. Valamivel több hozzáértést igényel, mint az előző kettő, de megéri kipróbálni. A DVD kiadás telepíthető magyarul is, de a CD-ről való telepítés után is könnyen honosítható.
A Sidux honlapja: KATT!
Jó szórakozást!
2010. július 4., vasárnap
Képek letöltése Facebookról Pick&Zip segítségével
A bejegyzés nem köthető szigorúan egyik operációs rendszerhez sem, azonban hasznosnak találtam ezért lefordítottam.
Amennyiben szeretnéd letölteni a saját vagy ismerőseid képeit akkor nagy segítségedre lesz ez a kis alkalmazás. A Pick&Zip lesz az amivel a művelet elvégezhető.
Először az alábbi linkre kattintva be kell jelentkezni Facebook fiókodba.
http://www.picknzip.com/
Kattints a lent található Facebook gombra.
A programnak hozzá kell férnie a fiókodhoz amit meg is kérdez tőled. Elkéri az e-mail címed is. Engedélyezd a hozzáférést a programnak.
Ha nem akarod kiadni az e-mail címed akkor kattints az anonymus adress-re.
Betöltődik a Pick&Zip alkalmazás a böngészőben. Flash-en alapul így előfordulhat hogy engedélyezned kell ha tiltva van a Flash.
Betöltés után válaszd ki egy ismerősöd nevét a bal oldali listáról hogy láthasd a fényképeket. A lista ABC sorrendben van de nem tudsz keresni nevek között. Szerintem így nem is kell.
Megnézheted a feltöltött képeket vagy rögtön az albumokra kattinthatsz. Előfordulhat hogy néhányan olyan biztonsági beállítást adtak meg hogy alkalmazások nem tekinthetik meg a képeiket.
A saját képek elérhetők a "find my pictures" gombra kattintva is.
Képek kiválasztása letöltésre
Ha már kiválasztottál egy szimpatikus képet letöltésre a Pick&Zip oldalon keresztül, akkor a képen fogsz látni egy plusz jelet és mellette egy nyilat. A pluszra kattintva egy letöltési sorba pakolod a képet így minden képet egyszerre tölthetsz le. Amennyiben csak az a bizonyos kép kell akkor pedig kattints a nyílra.
Az albumok fülre kattintva az egész mappát letöltheted. Van lehetőség böngészni is az album képei között csak az album közepére kell kattintani. Így egyenkét tudod kiválasztani a képeket.
Kiválasztott képek letöltése
Miután minden képet kiválasztottál amit szeretnél letölteni, kattints a Review and download fülre az oldal tetején.
Válaszd ki hogy pdf-ben vagy zip tömörített állományban szeretnéd-e letölteni a képeket.
A Save gombra kattintva pedig megindul a letöltés. Ez eltarthat egy darabig és persze függ a letöltött képek számától illetve az internet sebességétől.
Ha zip fájlba töltöd le a képeket akkor hagyományos jpg kiterjesztéssel találhatod meg azokat. A fényképen található metaadatok a letöltötteken nem lesznek elérhetők.
Pdf esetében egy kép egy oldalt fog kitenni. Érdekes módon a pdf-ben lévő képek rosszabb minőségűek voltak mint az elvárható lett volna. Tehát érdemesebb a zip fájlt választani letöltéshez.
Forrás: http://www.howtogeek.com/howto/20963/download-pictures-from-your-facebook-account-with-pickzip/

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)