2016. július 8., péntek

Fedora 24

Nemrég érkezett meg a Fedora 24, vagyis a legújabb kiadást. Gyorsan feldobtam a virtuális  gépbe, és tettem vele egy próbát. Annyi biztos, hogy elég régen volt már nálam.

Fedora telepítése


Miután lehúztam a lemezképet begyújtottam a "motorokat" és elindítottam a Live módot.






Miután betöltődött az asztal, két lehetőségünk van. Vagy kipróbáljuk a Fedorát telepítés nélkül, vagy pedig telepítjük. Én az utóbbit választottam. Ez a fajta telepítő eléggé megújult, mióta utoljára próbáltam. Talán gyorsabb lett egy kissé, de összehasonlítva egy *buntu-féle telepítővel, azért tudnék még mit egyszerűsíteni rajta.

Nos, mint a legtöbb disztribúcióban, itt is a nyelv beállítása az első.




Itt jön az, amiért azt írtam, még lehetne egy nagyon picit egyszerűsíteni. Totál kezdők fejével kell gondolkodni, főleg olyannal, aki Windows alól "migrál", aki megszokta a Next Next... üzemmódot. Nem feltétlenül túl bonyolult ez a felépítés sem, de lehetne csiszolni rajta. Nagy ikonok és szöveges leírás mutatja, hogy miken tudunk változtatni. Aki nem a magyar billentyűzet kiosztást kéri, vagy másik időzónában lakik, annak a fölső két ikonra kattintva változtatnia kell a beállításokon. Mindig lényeges rész a tároló eszköz (már lassan nem írhatok merevlemezt az SSD korában) felosztása, a itt "Rendszer" név alatt fut.




Ha rákattintunk az ikonra, akkor így néz ki a "belseje".
Automatikus felosztást választottam. Itt-ott maradtak angol feliratok, de ez nem zavaró. Akinek fontos, az titkosíthatja is adatait.




Éles telepítés előtti összefoglaló.




És elindult a telepítés. Ez nem vett túl sok időt igénybe. Közben még be kellett állítani a rendszergazdai jelszót, és hozzá kellett adni a felhasználói fiókot. Alul szolid reklámmal találkozhatunk, biztat a Fedora projekthez való csatlakozásra.





A felhasználói fióknál beállíthatjuk azt, hogy ez a felhasználó legyen az adminisztrátor, meg azt is, hogy kérjen-e vagy sem jelszót bejelentkezéskor.




Rendszergazdai jelszó megadása.




A telepítés befejeződött, újra lehet indítani a gépet. A folyamat nem vett sok időt igénybe.





Fedora használat közben



Reboot után már a bejelentkező képernyő fogad bennünket.





Még nem tudjuk használatba venni a rendszert, mert hátra van még néhány beállítás. Valószínűleg a fejlesztők a kezdőkre gondoltak, mert a nyelvtől az adatvédelemig végigvezet minket néhány beállításon. Az első kettő a nyelvet érinti.





Az adatvédelemnél aktiválhatjuk vagy letilthatjuk a helymeghatározó szolgáltatásokat és az automatikus hibabejelentőt. 




Bejelentkezhetünk online fiókjainkba is. Elérhető a Google, a Facebook, a Microsoft vagy az ownCloud.







Szintén kezdőknek szóló alkalmazás az un. "Kezdeti lépések" alkalmazás. Különböző témakörökben kaphatunk leírást, rövid bemutató videót. Néhány témakör:

  • Üzenetek megválaszolása
  • Világháló böngészése
  • Kapcsolódás a hálózatra
  • Háttérkép módosítása






A menü és alkalmazások


Nos, itt jön az ami nem igazán tetszett. Nekem úgy általában nem jön be ez az asztali környezet, meg persze az sem, hogy szinte semmi nincs feltelepítve. Irodai csomagnak a LibreOffice van telepítve, az internetet a Firefoxszal érhetjük el. Ezen kívül van még Evolution, Rhythmbox, Csííz, Shotwell.









Beállítások menü.





Firefoxszal érhetjük el a világhálót.





Természetesen működik a YouTube.







A Fedora sokat fejlesztett a grafikus szoftver telepítőn. Aki több disztribúciót is kipróbált már, annak ismerős lehet a felület, a felépítés. Nagy ikonok és rövid megnevezés fogad bennünket. Felül helyezkednek el a "Szerkesztő választása" programok. Alul találhatók a különböző kategóriák.







Amennyiben kiválasztunk egy programot, akkor a telepítés gombbal installálhatjuk is.




Részletes leírás a csomagról.





A Fedora felhasználóknak mindenképpen érdemes telepíteni az RPM Fusion tárolókat, mert az alap tárolókban csak kevés csomag érhető el. Nem csak a kevés csomag okoz problémát, hanem az is, hogy az alap tárolóban nem találhatók un. non-free csomagok. Főleg a multimédiás fájloknál okozhat problémát.








Telepítés után már több tároló érhető el.





Vélemény



A Fedora rengeteget fejlődött az elmúlt években, ez a kiadás szerintem különösen jó lett. A telepítő ugyan csak pár lépésből áll és nem túl bonyolult, azonban ahogyan említettem nem ártana még egy kicsit egyszerűsíteni. Ez persze csak magánvélemény. Jó pont, hogy a telepítés gyorsan végigfutott, és nem történt semmi hiba közben.

Az, hogy a GNOME kinek hogy jön be, az eltérő, de nekem nem nyerte el a tetszésemet. Akkor már inkább MATE vagy Cinnamon. A csomagválaszték lehetne sokkal több, és én egy kattintással elérhetővé tenném az RPM fusion tárolókat. Ezzel könnyíteni lehetne a kezdők életét. A programok és az egész rendszer futása gyors és gördülékeny, fagyással vagy megakadással nem találkoztam.

Korábban volt egy olyan vélekedés, hogy a Fedora a Red Hat "játszótere", és hogy itt szinte csak "béta verziós" csomagok futnak, emiatt sok a hiba. Nos, hogy ez még így van-e, nem lehet ilyen rövid idő alatt eldönteni. Amikor több évvel ezelőtt használtam, akkor azért volt pár kellemetlen pillanatom...

Aki jelenleg használja a disztribúciót, az megírhatná tapasztalatait. 

5 megjegyzés:

  1. A Fedora 24-et még nem telepítettem.
    A korábbi kiadásokat viszont használtam, a tapasztalatom az, hogy a Fedora legfrissebb kiadásait nem célszerű azonnal telepíteni. Körülbelül fél év elteltével az esetleges hibák döntő többségét kijavítják, és ekkor már érdemes telepíteni, és egy rendszerfrissítés után stabil operációs rendszert kapunk. Bár az utóbbi friss kiadásokban már egyre kevesebb hiba szokott előfordulni.
    Véleményem szerint a kb. fél éves rendszerfrissítés után a Fedora stabilabb mint a Debián, vagy az OpenSUSE.

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Én már a 22 óta csak Fedora-t használok nagy megelégedéssel. Volt pár kitérőm Debian 9, Ubuntu 16.04, Mint 17,3, 18 al, de mindig vissza mentem pár nap után maximum. Mondjuk nekem a Gnome tetszik, szeretem és erre a Fedora a legjobb választás. Semmi felesleges program és társai. Persze kell egy kicsit vele mókolni, RPM Fusion felvétele és Font beállítás után már kész is, de ha ezzel nem akar valaki foglalkozni akkor ott a Korora. :)
    (Fedora alap) AN de a lényeg, hogy semmi hibát nem tapasztaltam a 24-ben már megjelenéskor sem, és azóta csak jobb lett a frissítésekkel.
    Ubuntu Gnome alatt nem értem, hogy a rendszer sok területen nem magyar, miközben a Fedora 100%-ig az, és a Gnome 3.20 is teljes fordítással rendelkezik. Na de mindegy is, nem nehezebb vagy bonyolultabb ez a rendszer mint egy sima ubuntu amiben semmi extra nincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gergő!

      Jó amiket írsz. Azt azért tudod, hogy kicsiny hazánkban a Fedorának nincs túl jó renoméja. Van alapja. Korábban én is elég sokat használtam Fedorát, de elég bugos volt. A többség meg erre emlékszik. Az Ubuntun meg az Arch-on kívül szinte semmi nincs... Persze erős sarkítás amit írtam, de ez van. A disztrót ha jól tudom Hoppár Zoltánék fordítják, a GNOME-nak meg Kelemen Gábor volt (vagy még az) a vezetője. Valahová csak tudod javasolni a fordítási hiányosságokat.
      Amúgy, ha vannak kedvenc alkalmazásaid vagy tapasztalataid, akkor megírhatod mailben és kirakom a blogba.

      Törlés
  3. Nagyon szépen köszönöm a választ. Már írtam korábban ezzel kapcsolatban, de annyiban maradt. Mondjuk nem épp a legudvariasabb énem jött elő, de na.
    Itt is a link, hogy jeleztem és pont Kelemen Gábor volt aki velem felvette a kapcsolatot.

    http://bug.openscope.org/browse/UBUNTU-306

    Ahogyan látszik a fő gondom a Dash-ben való keresésnél jön elő. A nautilus és a naptár is jó már ( nemrég próbáltam), de a dash-ben való keresésnél nem. Ami csak azért érdekes, mert Fedora, Debian, Suse, Arch alatt meg minden frankó.

    Most néztem a Cinnamon-t, de már annyira megszoktam a Gnome-t, hogy nehéz váltani. Félig magyar rendszer meg elég csúnya, akkor már inkább használnám angolul. :) Most VM-ben próbálgatom a distrókat, de nem jön be az xfce, mate, már a cinnamon se. Olyan őskövület hatást kelt bennem Gnome után. A KDE meg.... na az nem az én világom. :)
    Csak lehet felrakok egy Ubuntu Gnome-t, aztán hátha történ valami változás

    VálaszTörlés
  4. Megköszönöm,ha valaki megírná,hogyan kell a Fedora 31-re az Exfattot telepíteni ?

    VálaszTörlés