2014. március 27., csütörtök

XP helyett - PCLinuxOS 2013 LXDE


A PCLinuxOS véleményem szerint szintén helyettesítheti a Win XP-t. Általános felhasználású disztribúció, kezdők részére mindenképpen ajánlani tudom. Nem bonyolult a telepítése és a használata sem. Ami talán a legnagyobb előnye, hogy rolling release kiadás, vagyis folyamatosan jönnek a frissítések és igazából nem kell aggódni az új változatok miatt, mint pl. más disztribúcióknál. A hardver igénye sem túl nagy. A hivatalos honlap szerint beéri 1Gb memóriával és nagyjából 10Gb tárhellyel. Természetesen ezeknél ma már jóval több van a gépekben, de én a régi gépek tulajdonosaira is gondoltam.

Többféle változatban is letölthető, most az LXDE asztali környezetet választottam. Ennek nagy előnye a kis erőforrás igény. Hasonló az Xfce-hez, de talán szebb annál.
Telepítés előtt be kell szerezni a megfelelő lemezképet, ami elérhető itt. A PCLinuxOS elérhető Live módban is, vagyis nem feltétlenül kell telepíteni a megismeréséhez. Főleg azoknak jó ez a megoldás, akik nagyjából először látnak linuxot. A lemezről töltődik be minden és kikapcsolás után nem marad semmi sem utána.


PCLinuxOS 2013 LXDE  telepítése


Első lépésnél betöltöttem a lemezt és az első képernyőn megjelent a választék. Érdemes már itt kiválasztani a magyar nyelvet.




Íme az asztal. Egy kis emlékeztető, hogy milyen felhasználónév és jelszó párossal dolgozhatunk, ha éppen telepíteni akarjuk a rendszert.


Készen áll a varázsló a telepítésre.


Az első és legfontosabb rész a telepítési hely kiválasztás, adott esetben a particionálás. Több lehetőséget kínál fel a rendszer. Itt nagyon kell figyelni, mert ha valaki pl. a teljes lemezt választja, akkor le fog túrni minden rajta lévő adatot.


Én a teljes lemezt választottam, így figyelmeztetést kapok emiatt. Virtuális gépnél mindegy.


Még egy figyelmeztetés. Innen még vissza lehet lépni, ha meggondoltuk magunkat.


Elindult a telepítés, nem kellett túl sokat várni a végére sem.


Időközben a boot menü beállításait kellett megadni. Ez az alap beállítás általában megfelelő. Szükség esetén lehet jelszóval is védeni a boot folyamatot. 


Aki Win mellé akarja telepíteni a linuxot, annak ez is fontos lehet. Itt tudod megadni, hogy a boot menüben mi legyen a sorrend. Mi legyen az alapértelmezett operációs rendszer. Ami másodlagos, azt menüben váltással tudod megadni. 



A telepítés befejeződött, indítsd újra a gépet.



PCLinuxOS használat közben


Újraindítás után már ez a képernyő fogad. Ha most lenne mellette Windows, akkor az is megjelenne a menüben.


A telepítés, illetve a különböző beállítások még itt is folytatódnak. Elsőként meg kell adni az időzónát. Esetleg kiválaszthatod, hogy kapcsolódjon-e a gép NTP szerverhez.  



Meg kell adni a root vagyis rendszergazdai jelszót.


Létre kell hozni egy felhasználói fiókot.


Ez már a végleges verzió. Be tudsz lépni a felhasználónév és jelszó párossal. Szükség esetén különféle lehetőségeket változtathatsz meg.


Ez már a PCLinuxOS beállító központja. Kísértetiesen hasonlít a korábbi Mandriva/Mageiára.




Ami nagyon lényeges, az a tárolók és elérhető csomagok listája. A disztribúció ezzel nem áll rosszul. Több mint 12 000 csomagja van, amiben minden szükséges megtalálható. Ugyanúgy a Synaptic csomagkezelőt használja, mint az Ubuntu vagy Debian. Alapból két tároló van, de ez bőven elegendő.




Én rögtön nem találtam magyar nyelvet, ezért azt külön kellett telepíteni. Ez csak azután ment, miután minden elérhető frissítést felpakoltam. Ha ez megvan, akkor a Synapticban szűrd le a nyelvre (Hungarian) és telepítsd fel. Utána már megy a magyar nyelv kiválasztása.



A nyelv telepítése után már kiválasztható a magyar.


A menüje ismerős lehet. Erősen hajaz a Win menüre. Minden könnyen és gyorsan megtalálható. Alapból nincs LibreOffice, ezt külön kell telepíteni.





Itt tudsz változtatni a kinézeten.


Terminálban indítottam el a frissítést, volt bőven.





Összegzés


A PCLinuxOS mindenkinek javasolható, aki nem akar nagyon nyűglődni a telepítéssel és a beállításokkal. Könnyen kezelhető, gyors és megfelelő a csomagválasztéka. Otthoni gépre tökéletesen elegendő. A rolling kiadás miatt nem kell aggódni a disztribúció upgrade miatt sem, hiszen folyamatosan frissül, kisebb az esélye az új kiadás miatti upgrade hibáknak.

Korábban használtam ezt a disztribúciót és akkor nagyon stabil volt. Feltételezem most is így van.

11 megjegyzés:

  1. 5 év Ubuntu után most én is PclinuxOs-t használok, KDE-vel. Nagyon stabil, gyors. Most éppen nem működnek a tárolóik... remélem hamarosan helyreállítják!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Üdv!

    Felraktam, tetszik, de angol. Írtad, frissíteni kell előbb, de hogyan?
    Terminálban ( LxTerminál) próbálkoztam, beírtam az aptitude update, “ safe-update parancsokat, de “command not found" írt ki, a lényeg nem csinált semmit, nem tudok frissíteni. Egyébként nem értek a linuxhoz, tök amatör vagyok. Előre is köszönöm a segítséget.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tibor!

    Szólni szeretnék ragazzo helyett egy kicsit az általad feltett disztribúcióról,
    Alapjába véve Mandriva alapú, am szerintem sok mindent elmond a stabilitásáról, ráadásúl rollin' release.
    Terminálból kicsit benézted a " frissítést",de kis utánanézéssel, segítséggel lehet gyakorolni.
    A parancs itt a következő : URPMI, vagy SMART, amit Te írtál az a debian-ubuntu alapúakhoz érvényes.
    Fel lehet telepíteni hozzá magyar nyelvű csomagot is.
    A frissítést a következő lépéssel teheted meg.
    Megkeresed a SYNAPTICS csomagkezelőd, azon belül RELOAD , ez újra frissíti a repositorokat, utána már csak engedélyezned kell a telepítést.
    Az, hogy nem értesz valamihez egy dolog, azért vagyunk , hogy segítsünk. :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves László!
    Köszi a segítséget, az ubuntu parancsokat benéztem :(. Viszont arra a bizonyos RELOAD gombra rákattintottam többször, anélkül, hogy tudtam volna, hogy mi az, de most megnéztem újból és kb 400-at töltött le, majd nyomtam egy Applyt. Gondolom a "locales-hu" lenne a magyar csomag. Néha azt írja ki, hogy " installing package locales-hu 2.16 -4 pclos 2013. i586 need 2 MB on the / filesytem. E: Error while running transaction" Töröltem pár programot (to be remove) és utána már úgy tűnt végig megy a telepítés, de nem.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Tibor!

    Az eddigi dolgokat jól csináltad amit leirtál, azon ne nagyon forogj, hogy mennyit tölt be a repositorbol, ezért rollin release mert amit tud felfrissit a maximumig utána csendben van, max egykét frissités jön ki utána mindig.
    Az error üzenetre hirtelen nem tudok mit irni, nekem repositrobol sikerült feltenni valamikor már nem emlékszem pontosan.
    Ha zavar az angol nyelv, akkor még egy kis türelem kell majd, hogy a magyar nyelv valahogy feltelepüljün, remélem ez a kis dolog nem szegi kedved a továbbiakban :)

    VálaszTörlés
  7. Az egész napom ráment és még...:( . Újra telepítettem nagyobb partícióra, frissítés, sikerült telepíteni a "locales-hu" újraindítás, ...a boot fele után sötét képernyő jelszót kér, majd kék képernyőn fekete ablak, valami probléma a videokártyával és ott kellene manuálisan beállítanom :(. amit az újratelepítés előtt nem volt probléma. A másik Libre Office Manager van, de letölteni nem lehet. Most ott tartok, hogy nem merem újraindítani gépet....

    VálaszTörlés
  8. Ez elég érdekes dolog, merd újraindítani a gépet nyugodtan, nem tudom mi lehet a hiba ott, én csak ajánlani tudtam ezt a disztrót, ezek szerint mindenkinél másképp viselkedik.

    VálaszTörlés
  9. Ha mégsem menne, próbáld meg MATE felülettel, hátha jobban teljesít úgy!

    VálaszTörlés
  10. Már nyomtatni is tudtam :) előbb-utóbb sajnos muszáj lesz újraindítani. Kár lenne érte, mert tetszik, sajnálnám letörölni. Az asztali gépen ( 3Ghz-s P4, ,133Mhz busz, lassú) Slacko Puppy van (aminek mennie kell) a win mellett, ha sikerül felrakni az sem lenne rossz, de ég és föld a kettő a PCLinuxOS javára. Ha ezzel gondok lesznek, akkor a MATE a következő. Köszi a segítséget!! :) Jó éjszakát!

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!
    Most telepitettem a Pclinuxos 2014-et.
    A problemam az, mint az elodjevel..
    Cmedia 6501 integralt hangkartyam van.
    Az istenert nem tudok hangot elovarazsolni. Ha ebben tudnatok segiteni, nagyon megkoszonnem...

    VálaszTörlés